Visszavonják a mankoceb hatóanyagú növényvédő szereket

Agro Napló2021. március 1. 09:44

Az Európai Bizottság a növényvédő szer hatóanyagok felülvizsgálati programja során a mankoceb hatóanyag megújításának elutasításáról döntött – tette közzé honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A határozat értelmében ez év július 4-ig az Európai Unió minden tagállamában visszavonják az egyik legnagyobb mennyiségben felhasznált gombaölő szer hatóanyag, a mankoceb összes készítményét. A bizottság a készítmények forgalmazására és felhasználására adható türelmi idő lejáratát 2022. január 4. napjában állapította meg.

A mankoceb a ditiokarbamát-származékok közé tartozik, amely 1934 óta ismert vegyületcsoport. A lisztharmatok kivételével számos gombás betegség, mint például a peronoszpórák, varasodások és egyéb foltbetegségek  ellen széles körben használható. 

Az EFSA 2019-ben megerősítette, hogy a mankoceb hatóanyag az emberi egészségre káros hatású lehet,  emiatt  kezdeményezte a hatóanyag 1B kategóriába (reprodukciót károsító anyag) történő besorolását. Az Európai Vegyianyag-ügynökség (ECHA) által a mankoceb 2020. márciusában reprotoxikus 1B és karcinogén Cat.2. osztályozást kapott.

Az Európai Bizottság ezek után javaslatot tett a mankoceb hatóanyag visszavonására, amelyet a tagállamok elfogadtak.

Ennek alapján az engedélyező hatóság a mankoceb hatóanyagot tartalmazó készítmények forgalomba hozatali és felhasználási engedélyét 2021. július 4-i hatállyal visszavonja. E határidő után a fent nevezett készítmények nem hozhatóak be Magyarországra forgalomba hozatal céljából.

Az engedélyező hatóság a legkésőbb 2021. július 4-ig hazánkba érkezett szerekre, valamint az értékesítési láncban meglévő készletek forgalmazására, felhasználására az alábbiak szerint türelmi időt biztosít: a nagy- és kiskereskedők meglévő raktérkészleteiket 2021. október 4-ig értékesíthetik, a készítmények pedig 2022. január 4-ig használhatók fel.

A határozat alapján érintett készítmények listája:

  • Alapengedélyek: Pergado MZ, Nautile WG, Moximate 725 WP , Profilux ,Quantum MZ , Baledo 75 WG , Baledo 80 WP, Baledo Gold, Cuprofix 30 DG, Micexanil WP,  Electis 75 WG, Ridomil Gold MZ 68 WG, Valis M, Dithane M-45, Dithane DG Neo-Tec, Equation Contact, Manfil 75 WG, Manfil 80 WP, Valbon, Vondozeb DG, Vondozeb Plus, Emzeb 80 WP, Cupertine, MFudan 75 WG, Fudan 80 WP, Acrobat MZ WG, Moximate 725 WG
  • Származtatott engedélyek: Cuprosan Super F, Roxam 75 WG, Milcozebe 80 WP, Avtar 75 NT, Manfil Plus 75 WG, Milcozebe DG, Indofil M 45, Manco 80 WP, Manzate 75 DF, Penncozeb DG,Trimanoc DG ,Penncozeb Plus, Tridex 750, Fudan Gold
Címkék:
növényvédő szer, növénytermesztés, mezőgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), szántóföld, szántóföldi növénytermesztés, hatóanyag-kivonás, európai bizottság, mankoceb, európai vegyianyag-ügynökség (echa),