Visszatérő miniszterekkel hozták létre a Vidékfejlesztési Kormánybizottságot

Agro Napló2021. február 15. 12:19

A kormány által létrehozott, a miniszterelnök vezetésével és az agrárminiszter részvételével működő Vidékfejlesztési Kormánybizottság célja, hogy erősítse a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart, az agráriumhoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó iparágakat, térségeket és közösségeket – közölte lapunkkal a szakminisztérium.

Az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) kereteit jelentősen kitágító, a nemzeti költségvetésből 80 százalékkal kiegészített, 4265 milliárd forint értékű vidékfejlesztési források történelmi lehetőséget jelentenek a magyar vidék számára, hiszen az eddigi források háromszorosa áll az idei évtől rendelkezésre.

A cél, hogy a magyar agrárium versenyképes és vonzó legyen, valamint olyan fejlesztések megvalósulását ösztönözze, amelyek a  legmodernebb technológiák minél szélesebb körben való alkalmazását is elősegítik, emellett maradéktalanul érvényesítse a fenntartható fejlődés követelményeit a hazai mezőgazdasági fejlesztésekben.

Mindezek mellett az új testületnek feladata az, hogy európai léptékben is megerősítse a magyar közép- és felsőfokú agrárképzést, hozzájáruljon Magyarország szuverenitásának egy évtizede tartó erősödéséhez, bővítse a nagyvárosokon kívül élő honfitársaink életlehetőségeit. Ezzel is járuljon hozzá a vidéki Magyarország megtartó erejének helyreállításához, ösztönözze és támogassa Magyarország Kárpát-medencei szellemi és gazdasági szerepének megerősítését.

A február közepén létrejött Vidékfejlesztési Kormánybizottságban Nagy István mellett Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János kormánybiztosok együtt alakítják ki hazánk tíz évre szóló mezőgazdasági, vidékfejlesztési és élelmiszeripari stratégiáját, valamint meghatározzák a szükséges intézkedéseket. Ebben a közös munkában az Agrárminisztérium (AM) aktív javaslattevő szerepet tölt majd be – olvasható a közleményben

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, vidékfejlesztés, stratégia, gazdaság, agrártámogatások, mezőgazdasági piac, vidékfejlesztési kormánybizottság,