A mezőgazdaság és az élelmiszeripar az ország legfontosabb bástyája

Agro Napló2021. január 20. 10:34

A mezőgazdaság és a rá épülő hazai élelmiszeripar az ország legfontosabb bástyája, ezt a koronavírus-járvány megmutatta – húzta alá az agrárminiszter az Északi Agrárszakképzési Centrum gépjárműátadásán január második felében Nyíregyházán.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Nagy István a korszerű eszközök átadásán emlékeztetett: az unió közös agrárpolitikája (KAP) nyomán kapott EU és a hazai források együttesen kiemelkedő összeget tesznek ki. Így mintegy 7537 milliárd forintot fordíthat a kormány a következő hét évben a magyar vidék megerősítésére, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésére. 

"A források által kínált páratlan lehetőséggel akkor tudunk élni, ha újra vonzóvá tesszük az agrárszakmákat, növeljük a képzett mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari szakemberek számát" – hívta fel a figyelmet a miniszter. A tárcavezető hozzátette: ennek jegyében meg kell erősíteni a képzési hálózatot és folyamatosan emelni kell a szakképzés színvonalát, ezek megvalósításával pedig az agrárszakmák megbecsültsége is növekszik.

Kifejtette - olvasható az Agrárminisztérium (AM) honlapján, ami az MTI tudósítása alapján készült -, hogy a szakképzést a hatékony tudásátadás és a korszerű gyakorlati oktatás jegyében alakította át a kormány. A szakminisztérium által fenntartott 56 szakképző intézmény tavaly óta az öt szakképzési centrum felügyelete alatt működik.

A pályaválasztás előtt álló fiatalok figyelmét az agrármodernizáció, a precíziós gazdálkodás és az agrárdigitalizáció "hívószavaival" szeretnék felhívni a magyar mezőgazdaságban rejlő lehetőségekre - tette hozzá a politikus.

A mostani járműátadás azt az üzenetet hordozza a tanulók és leendő diákok számára, hogy a komoly szaktudással rendelkező agrárszakemberekre rendkívüli igény van a munkaerőpiacon, amely számos karrierlehetőséget kínál a pályakezdőknek is - hangsúlyozta Nagy István.

Mint mondta: az agrárszakképzés jó döntés lehet, mert ez biztos jövőt, megélhetést és perspektívát kínál a fiatalok számára. Előttük tavaszig még nyitva áll a lehetőség, hogy jelentkezzenek az agrárszakképzési centrumok iskoláiba – jelezte az AM első embere.

A szakképzési intézmények eszközparkjának modernizálása keretében 24 iskola vásárolhatott erőgépeket, személyautókat és kisbuszokat. A nyíregyházi eseményen tíz személyautót, egy mikrobuszt, öt traktort és három pótkocsit vehettek át jelképesen az agrárminisztertől az agrárszakképzési centrumok és iskolák vezetői – tartalmazza az összefoglaló.

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gépátadás, gazdaság, modernizáció, agrárszakképzés, mezőgazdasági piac, északi agrárszakképzési centrum,