Módosult „A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése” című felhívás

Agro Napló2021. január 15. 10:26

A köztestület emlékeztet: a felhívás módosítása értelmében a továbbiakban nem szükséges az érintett fiatal mezőgazdasági termelőknek a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal (Nébih) Földművelésügyi Igazgatósága által kiállított igazolást ás a mezőgazdasági termelőtevékenység első bejelentésének az igazolását benyújtani.

A módosított felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatók: az öntözőberendezések vízellátását biztosító vízvisszatartás létesítményeinek támogatása fenntartható vízkészlet-gazdálkodás biztosításával, ezen belül víztározók létesítésének támogatása közepes nagyságú tározók kialakítása révén, amelyek mérete már megengedi, hogy öntözővíz kivétel is lehetséges legyen.

Emellett a természetes szűrőmezők kialakítása a keletkezett felesleges és a gazdálkodás szempontjából káros vizek összegyűjtést követő tápanyag terhelésének csökkentése, majd befogadó vízfolyásba történő továbbítása céljából.

Továbbá a mezőgazdasági területekhez kapcsolódó meliorált utak kialakítása; valamint a meglévő öntözőberendezések vízfelhasználás hatékonyságának javítása, valamint öntözési infrastruktúra és kapcsolódó műtárgyainak fejlesztése, rekonstrukciója; és lehetőség van az új öntözőberendezések beszerzésére, illetve új öntözővíz-szolgáltató művek létrehozására is.

A felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2021. június 4. napjáig van lehetőség.

Értékelési határnapok: 2021. február 5., 2021. április 6., 2021. június 4.

A támogatási kérelmet kizárólag az ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be, a Magyar Államkincstár (MÁK) - www.mvh.allamkincstar.gov.hu - elektronikus felületén. A pályázati felhívás a NAK honlapján érhető elérhető el – tartalmazza az ismertetés.

Címkék:
vidékfejlesztési program, öntözés, pályázat, támogatás, vízgazdálkodás, öntözésfejlesztés, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági támogatás, vízellátás,