Ezer kilométernyi útszakasz újulhat meg az idén, aminek része a Magyar Falu Program is

Agro Napló2021. január 13. 10:52

A tervek szerint idén több mint 350 projektekben összesen mintegy 1000 kilométernyi szakasz felújítása történik meg 190 milliárd forint összegben, aminek része a Magyar Falu Program részeként rendbe hozott úthálózat is – tette közzé honlapján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az ismertetés emlékeztet: több mint 6 ezer kilométernyi útszakasz rendbetétele készült el 2010 és 2019 között, az elvégzett beruházások összértéke 755 milliárd forint volt. A Komplex Útfelújítási Programban 2016 óta mintegy 1500 kilométeren zajlottak beavatkozások. A teljes egészében hazai forrásból finanszírozott program tavaly befejeződött. A Magyar Falu Program és az uniós társfinanszírozású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kapcsolódó elemei mellett a közúthálózat korszerűsítése egy idén induló programban folytatódik.

„December végén írtuk alá a kiemelt társadalmi igényeken alapuló közút-felújítási program végrehajtásához szükséges támogatási szerződést az országos közútkezelővel. A kormány több mint 157 milliárd forintot biztosít a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számára közel 590 kilométernyi útszakasz rendbetételéhez 2022-ig” – közölte Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

Idén kezdődik meg a Magyar Falu Program következő része, ami mintegy 250 projekt keretében összesen több mint 550 kilométeren teszi lehetővé a kistelepülési utak rendbetételét mintegy 90 milliárd  forint összegben. 2021-ben a kivitelezők közel 300 kilométeren érhetnek a hazai költségvetés terhére megvalósuló munkálatok végére 42 milliárd forintból. 

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: „2021 rekordév lehet számunkra az elindított projektek számában, a felújítandó szakaszok hosszában és a beruházásokra fordított összegben is. A tervezett beruházások megvalósításával több százezer autós közlekedhet korszerű és biztonságos utakon” – jegyezte meg a vezérigazgató.

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, vidékfejlesztés, gazdaság, mezőgazdasági piac, magyar falu program, innovációs és technológiai minisztérium (itm), kistelepülés, útépítés,