Jön a VINOP: Magyarországon hamarosan elérhetők lesznek az új uniós fejlesztési időszak forrásai

Agro Napló2020. december 23. 00:27

Magyarország az elsők között teszi elérhetővé a vállalkozásoknak az új, 2021-27-es uniós fejlesztési időszak forrásait – jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán feltöltött videóüzenetében.

Varga Mihály közölte – foglalta össze az MTI a közösségi oldalon elhangzott információkat –, hogy december 18-án elindult a Vállalkozásfejlesztési és Innovációs Operatív Program (VINOP) első pályázatainak társadalmi egyeztetése.

A tárcavezető ismertetése szerint az első négy pályázat – 414 milliárd forintos keretösszeggel – már január elején megjelenik, nyárra pedig már a kifizetések is megtörténhetnek. Beruházásokban, kutatás-fejlesztésben, innovációban, képzésekben segítik ezek a pályázatok a cégeket.  

A járvány továbbra is veszélyezteti a magyar vállalkozások működését és a munkahelyeket, ezért úgy állították össze a VINOP-ot, hogy a magyar gazdaság mielőbbi újraindítását is segítse – jegyezte meg.

Rámutatott: minden eddiginél nagyobb operatív programról van szó: már az első évben, azaz 2021-ben több mint 2000 milliárd forintnyi pályázatot hirdetnek a vállalkozásoknak. Viszonyításképpen elmondta, hogy a mostani – 2014-2020-as – ciklus uniós szinten is jelentős programjában, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) 7 év alatt 3000 milliárd forint került a gazdaság vérkeringésébe.

Kiemelte: Magyarország a jelenlegi fejlesztési ciklus legeredményesebb forrásfelhasználó tagországai közé tartozik, a GINOP-ot 110 százalékos mutatóval hajtották végre, a program több ezer cég fejlesztéseit segítette, 100 ezer munkahelyet védett meg. "Ezt a munkát folytatjuk az új programoknál is" – fűzte hozzá.

A miniszter szavai szerint „minden újdonságról be fognak számolni”, és ajánlotta a Ginapp applikációt, amiben az új pályázatokról is lehet informálódni – olvasható az összefoglalóban.

Címkék:
mezőgazdaság, pályázat, agrárgazdaság, támogatás, gazdaság, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági piac, mezőgazdasági támogatás, pénzügyminisztérium (pm), vinop,