Eredményesen lezárult az AM válságkezelő programjának második üteme is

Agro Napló2020. augusztus 3. 12:24

Az Agrárminisztérium (AM) által kidolgozott Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (NÉV program) három üteme közül már kettő sikeresen lezárult – közölte a szaktárca lapunkkal.

Ahogyan arról korábban beszámolt az Agro Napló, a válságkezelő program első ütemében meghirdetett átmeneti támogatásokra – a baromfi-, és sertéstenyésztők, a halgazdálkodók, élelmiszer-feldolgozók és a dísznövény ágazat szereplői – összesen több mint 4000 kérelmet nyújtottak be a Magyar Államkincstárhoz (MÁK). Az ezekben foglalt támogatási igény a 14 milliárd forintot is meghaladta.

A július végén lezárult második ütemre – amelyben a méhészek, az anyajuh-, anyatehén- illetve tejelő tehén tartásával foglalkozó állattartók, valamint a zöldségnövény termesztők igényelhettek átmeneti támogatást – mintegy 30 ezer kérelem érkezett be a kincstárhoz. Az ebben az ütemben igényelt támogatások együttes összege meghaladja az 5,3 milliárd forintot.

A válságkezelő program első illetve második ütemében benyújtott támogatási kérelmek kifizetése – a kérelmek elbírálását követően – várhatóan ez év szeptemberében kezdődhet majd meg.

Mindeközben elindult a válságkezelő program harmadik üteme is, amelynek keretében a lótenyésztők július 28-a és augusztus 10-e között, míg a kis- és közepes méretű bortermelők augusztus 10-e és augusztus 24-e között tudják majd benyújtani átmeneti támogatás iránti kérelmeiket a MÁK-hoz. Az idevonatkozó kincstári közleményben részletezett, elektronikus úton

Az élelmiszer-feldolgozói és a dísznövény ágazat számára fontos információ, hogy az agrártárca a részükre kidolgozott átmeneti támogatási programokat 2020 augusztusa folyamán ismételten megnyitja. Így az első támogatási körről esetlegesen lemaradt ágazati szereplők is benyújthatják támogatási kérelmeiket - tartalmazza az ismertetés.

Címkék:
mezőgazdaság, pályázat, agrárgazdaság, támogatás, gazdaság, mezőgazdasági pályázatok, agrárminisztérium, mezőgazdasági piac, gazdasági válság, mezőgazdasági támogatás, válaságkezelő támogatás, nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő program (név program),