Rekordszámú nevezéssel, kiváló bírálók munkájával zajlott hazánk egyetlen nemzetközi borversenye

Agro Napló2020. július 20. 15:06

2020. az egész világ számára egy szokatlan, lemondásokkal, kihívásokkal és tanulságokkal teli év, pedig még csak a felénél járunk. A világjárvány nem csak mindannyiunk hétköznapjait forgatta fel fenekestül, de szinte minden ágazatot érintett valamilyen módon. Nem volt ez másként a borász szakmával sem: kora tavasztól a világ nemzetközi és helyi borversenyei -érthető módon- sorra lemondták rangos borversenyeiket, néhányan voltak csak, akik az év második felére halasztották a megmérettetéseiket.

A szervező Borkult mindent megtett azért, hogy a több évtizedes múltra visszatekintő, nemzetközileg is elismert borverseny idén is megrendezésre kerüljön. Az április elejére tervezett rendezvényt végül a járványügyi helyzet javulásának, valamint Szekszárd városa és a szekszárdi borászok rendkívüli segítőkészségének köszönhetően július 3-5. között mégis sikerült megrendezni, számos külföldi bíráló részvételével. A rendezvénynek a Babits Mihály Művelődési Központ adott otthont. A borverseny a speciális helyzet miatt a megszokotthoz képest kicsit másként zajlott. A külföldi bírálók az elmúlt évekkel ellentétben főleg a környező országokból érkeztek, de így is sikerült megfelelni a külhoni szakértők részvételére vonatkozó nemzetközi szabályoknak. A szervezők a lehetőségekhez mérten nagy gondot fordítottak a biztonságra, emiatt a megszokott délutáni programokat is mellőzték.

A Szekszárdon megrendezett borversenyre idén is – zsinórban harmadszor – rekordszámú nevezés érkezett. Összesen 775 minta vett részt Magyarország legrangosabb borversenyén, összesen 15 bortermelő országot képviselve. A verseny a borok mezőnyét tekintve is az elmúlt években megszokott kimagasló színvonalat hozta. A magas átlagos minőséget tükrözi, hogy a bíráló bizottságok a tételek közel 70%-ának adtak ezüstérem szintű, azaz 84 pont feletti pontszámot. A verseny szakmai védnökeinek (OIV és VINOFED) nemzetközi szabályzata értelmében azonban minden főkategóriában csak a borok legjobb 30%-a részesülhet éremben. Ez alapján végül 7 nagyarany-, 140 arany-, 94 ezüstérem, 6 főkategória győztes Champion díj, valamint további 19 különdíj született.

Íme az eredmények, először is a különböző kategóriák champion díjas borai:

Champion díj fehérbor: Bodegas Castelo de Medina - Castelo de Medina Sauvignon Blanc 2019

Champion díj rosé: Mikóczi Pincészet - Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2019

Champion díj vörösbor: Pannonhalmi Főapátság – Infusio 2017

Champion díj pezsgő: Garamvári Szőlőbirtok - Pannon Imperial Extra Dry

Champion díj természetes édes bor: Evinor - Simkó Pince – Jégbor 2018

Champion díj botritiszes bor: Evinor - Simkó Pince - Tokaji Essencia 2013

Pontszám alapján a legjobb magyar fajtaborok a következők:

Cabernet franc: Koch Csaba Vin Art Pincészet - Villányi Franc 2017

Cabernet sauvignon: Jackfall Bormanufaktúra – Pillangó 2013

Chardonnay: Nyakas Pince - Budai Selection Chardonnay 2018

Furmint: Kovács Nimród Winery - SKY Furmint 2016

Kékfrankos: Mikóczi Pincészet - Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2019

Merlot: Takler Borbirtok - Szekszárdi Primarius Merlot 2017

Olaszrizling: Paulus Molnár Borház - Gold Olaszrizling 2019

Irsai Olivér: Fodorvin Családi Pincészet - Örvényesi Irsai Olivér 2019

Pinot noir: Pannonhalmi Főapátság – Pinot noir 2018

Sauvignon blanc: Belward Pincészet - Campus Sauvignon Blanc 2019

Syrah: Heumann Pincészet – Syrah 2015

Ha egy külföldi országból legalább 15 minta érkezik, akkor a nevezett minták közül a legmagasabb pontszámot elért aranyérmes bor különdíjban (Best of Country) részesül, ezt idén az alábbi borok érdemelték ki:

Best of France: SARL André Giraud - Château La Tour du Pin Figeac Saint-Emilion Grand Cru 2016

Best of Slovakia: Karpatská Perla - 4 Živly 2018

Best of Czech Republic: Davinus - Sommelier Select Palava pozdni sber 2018

Best of Romania: SC Cotnari SA - Chateau Cotnari - Selectie de Vinuri 2019

Best of Brasil: Casa Valduga Vinhos Finos - Casa Valduga Gran Leopoldina Chardonnay DO 2018

 

A VinAgora Borverseny termelői különdíjai:

Csonka és Fiai Kft. különdíja a legeredményesebb családi pincészetnek:

Evinor – Somkó Pince (két champion díj, egy nagyarany, ami egyben egy champion jelölés is, és egy aranyérem)

A Volkswagen Haszonjárművek különdíja a legeredményesebb fiatal borásznak:

Garamvári Szőlőbirtok – Baranyai Péter (egy champion díj, két champion jelölés -ami aranyérmet is jelent egyben-, egy aranyérem és három ezüstérem)

A VinCE Magazin különdíja a VinAgora felfedezettjének:

Szatmári Pincészet (egy nagyarany, ami champion jelölt is lett, valamint a Prix VINOFED fehérborok kategóriájának győztese és egy aranyérem)

Prix VINOFED (a Nagy Nemzetközi Bor- és Párlatversenyek Világszövetségének különdíja a legmagasabb pontszámú csendes, száraz boroknak):

fehér: Szatmári Pincészet - Szigligeti Zeus 2013
rosé: Romsics Bence - Balatoni Kékfrankos rozé 2019
vörös: Mészáros Borház - Ohmerops Cuvée 2017

A részletes eredménylista megtalálható a VinAgora weboldalán.

Címkék:
bor, borászat, mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, vinagora, borverseny, magyar szőlő- és borkultúra nonprofit kft.,