A parlament előtt az osztatlan közös földtulajdon felszámolását szabályozó törvény

Agro Napló2020. május 4. 13:27

Több évtizedes adósságát törleszti az állam az osztatlan közös földtulajdon felszámolásával. Az erről szóló törvénycsomagot április végén nyújtotta be az Agrárminisztérium (AM) az Országgyűlésnek – tette közzé honlapján a szaktárca.

Az új jogszabállyal a kormány célja az – mint azt Nagy István agrárminiszter kiemelte –, hogy felgyorsítsa a rendszerváltást követő földprivatizációs eljárások eredményeként kialakult osztatlan közös földtulajdon felszámolását – hangsúlyozta a miniszter.

A kormány ugyanis elkötelezett a magyar földművesek agrárpiaci versenyképességének javítása, gazdasági pozícióik megerősítése mellett, és támogatja az optimális méretű, stabil, átlátható tulajdoni viszonyokkal rendelkező birtokszerkezeten alapuló hazai agrárium kialakulását – húzta alá a tárcavezető.

Közlése szerint osztatlan közös földtulajdon több mint 1 millió darab ingatlant terhel, amelyek összterülete meghaladja a 2,4 millió hektárt. Az érintett tulajdonostársak száma pedig mintegy 3,5 millió, nekik kínál érdemi, gyors és méltányos megoldásokat a törvénycsomag.

A törvényjavaslat az osztatlan közös tulajdonban álló mező- és erdőgazdasági célú földek elmúlt évtizedekben kialakult tulajdonviszonyainak olyan rendezését teszi lehetővé, amely által gazdaságosan művelhető, adminisztratív terhek nélkül használatba vagy tulajdonba vehető birtoktestek alakulhatnak ki. Ennek jegyében a jogszabálytervezet számos új megoldást is bevezet a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon megszüntetése terén. Ezáltal könnyebbé és gyorsabbá válik az ingatlan megosztásának és az egyes tulajdoni hányadok önálló ingatlanná alakításának folyamata – mondta az agrártárca irányítója.

Szerinte a gazdálkodók, a helyi viszonyokat jól ismerő földtulajdonosok tudják legjobban megítélni, hogy az adott ingatlant hogyan érdemes megosztani, ezért indokolt az ezzel kapcsolatos döntést rájuk bízni. A tervezett rendelkezések célja minden esetben a felek egyezségének elősegítése – hangsúlyozta a tárcavezető. Ennek érdekében a törvényjavaslat megteremti a többségi döntéshozatal lehetőségét, a megosztással érintett földrészletet illetően pedig az egyezség létrehozásának időtartamára ingatlan-nyilvántartási változtatási tilalmat biztosít – ismertette.

A kormány fontos célkitűzése a birtokelaprózódás megakadályozása, valamint ezzel összhangban a tényleges földhasználók további tulajdonszerzésének ösztönzése, és így jól hasznosítható birtoktestek kialakítása. Ezért a tervezet szerint azokat az elaprózódott tulajdoni hányadokat, amelyek önálló ingatlanná alakításuk esetén irreálisan kis földrészletet eredményeznének, a megosztást kezdeményező tulajdonostársak kötelesek lesznek magukhoz váltani és a saját tulajdoni hányadukhoz csatolni.

Az érintett tulajdonostársak tulajdoni hányadukért cserébe valós kompenzációban részesülnek majd – mondta Nagy István.

Hangsúlyozta: a kormány fontosnak tartja rendezni azoknak az ingatlanoknak a helyzetét is, amelyek kis területüknél fogva alapvetően nem alkalmasak a megosztásra, ezek esetében értékbecslés alapján megállapított ellenérték fejében – az ingatlan teljes egészében az egyik tulajdonos tulajdonába kerülhet. A most benyújtott jogszabálytervezet alapján az osztatlan közös tulajdonnal érintett földek jogi sorsát egységes elvek mentén, a jelenleginél sokkal olcsóbb és gyorsabb eljárások keretében, az állam minimális szerepvállalása mellett lehet majd rendezni – olvasható az összegzésben

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, mezőgazdasági piac, földtulajdon, földbirtok, osztatlan közös tulajdon, agráröröklés,