Holland származású fertőzött vetőburgonyát talált a hatóság Somogy megyében

Agro Napló2020. április 3. 12:14

A burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum károsítót mutatott ki az egyik holland származású vetőburgonya-tételben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hatóság a honlapján.

Az azonos fémzárszámú tételből két Somogy megyei céghez szállítottak – 47,5, illetve 3,75 tonnát –, a területileg illetékes kormányhivatal mindkét esetben elrendelte a fertőzött vetőburgonya megsemmisítését. A kifogásolt tételek nem érintkeztek más szállítmányokkal, így sikerült megakadályozni a károsító terjedését.

Amint arról már korábban a Nébih honlapja is hírt adott, a burgonya baktériumos hervadását és barna gumórothadását okozó Ralstonia solanacearum zárlati baktérium tavaly – az előző évekhez képest – jóval több helyszínen fordult elő hazánkban. A Nébih a kórokozó esetleges jelenlétének kiderítésére monitoring rendszert működtet, melynek keretében a megyei kormányhivatalok rendszeresen vizsgálják a termőterületeket, a forgalmazó- és tárolóhelyeket, valamint a felszíni vizeket.

A megnövekedett növény-egészségügyi kockázat miatt 2020-ban az előző évekhez képest 30 százalékkal több hatósági szemle és laboratóriumi vizsgálat zajlik Magyarországon. A hatóság a hazai termesztés mellett az Európai Unió tagállamaiból származó burgonyatételeket is ellenőrzi. Ennek során az idei év elején a Nébih laboratóriuma Ralstonia solanacearum károsítót mutatott ki egy, a Somogy Megyei Kormányhivatal által mintázott holland származású vetőburgonya-tételben.

A két szállítójárművel, azonos fémzárszám alatt érkezett, összesen 47,5 tonna vetőburgonyát a vevő egy raktárban tárolta,  más tételekkel nem került érintkezésbe. A fertőzés lehetséges kiterjedésének felmérésekor azonban kiderült, hogy ebből a fémzárszámú tételből egy másik Somogy megyei céghez is érkezett további 3,75 tonna. Az ellenőrzések során  mindkét szállítmány hiánytalanul rendelkezésre állt, így a teljes fertőzött tételnek a - hatóság által elrendelt - megsemmisítése megtörténhetett. A gyors intézkedésnek köszönhetően sikerült megakadályozni a károsító terjedését.

A kórokozó terjedésének megakadályozása és a kártétel csökkentése érdekében, a Nébih szorgalmazza a hatóság és a termelők között az eddigieknél szorosabb partneri viszony kialakítását, valamint a folyamatos kommunikáció meglétét. A jelenlegi esetben is megtörtént a kapcsolatfelvétel a holland hatósággal, annak érdekében, hogy ellenőrizzék a termelőt, akitől a fertőzött vetőburgonya Magyarországra került.

Az új növény-egészségügyi szabályozás alapján az uniós ellenőrzési rendszer jelentősen szigorúbbá vált. Ennek az intézkedések elsődleges célja, hogy elfogadható szintre csökkentsék a károsítók bekerülésének és terjedésének a kockázatát, illetve minimalizálják az általa okozott veszteséget az Európai Unió tagállamaiban. Bár a megelőzés és a felszámolás szintén költségekkel jár, az mindig nagyságrendekkel alacsonyabb, mint azok a várható veszteségek, amelyeket a kórokozó korlátlan terjedése okozna – tartalmazza a hatósági összefoglaló.

Címkék:
növénytermesztés, mezőgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), burgonya, szántóföld, ellenőrzés, szántóföldi növénytermesztés, vetőgumó, barna gumórothadás, ralstonia solanacearum,