Nagy fagykár érte a barackfákat március végén

Agro Napló2020. április 1. 14:18

A március végi fagy 40-90 százalék közötti virág- és rügykárt okozott a kajszibaracknál fajtától és régiótól függően, az őszibaracknál a virágkár 30-60 százalékra becsülhető, de ettől akár még átlagos is lehet a termés – tette közzé a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

A szakmai szervezet alelnöke ismertette: az enyhe február miatt az idén szokatlanul korán kezdődött a gyümölcsfák fejlődése. A korai kajszibarack fajták már március közepére kivirágoztak, a fagyok idején már közel teljes virágzásban volt az összes kajszifajta, az őszibarackok virágzása 40-60 százalékosra tehető. A többi gyümölcsfaj még nem virágzott a fagyok megérkezésekor, amelyek nagyobb mértékben a dél- és nyugat-magyarországi termesztő körzeteket sújtották.

Apáti Ferenc arról is beszélt – közölte az MTI –, hogy a kajszibaracknál a fagy miatt a korábban nyíló fajták károsodtak nagyobb, míg a középérésű és késői fajták kisebb mértékben. A kajszibarackfákat a tavalyi nagy termésmennyiség megterhelte, így a virágzása is gyengébb az előző évhez képest – jegyezte meg

A cseresznyefák ugyan még nem virágzanak, azonban a korai fajtáknál jelentős a rügykár, elsősorban a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon, kisebb mértékben az északi és keleti országrészeken. A meggy és a szilva esetében mérhetők kisebb rügykárok, de jelenleg úgy tűnik, hogy ezek a termést egyelőre nem veszélyeztetik. Az alma és a körte esetében jelentősebb károsodás egyelőre nem látszik – sorolta.

A március végi fagyok okozta virág- és rügykárokból egyelőre érdemi következtetést nem lehet levonni a várható termésre – mondta az alelnök. De hozzátette, hogy még többnapos, nagyon erős lehűlések várhatók, amelyek szintén hatással lesznek a termésre, május közepéig pedig további fagyok is előfordulhatnak.

Fotó: vasarhely24.hu
Címkék:
növénytermesztés, mezőgazdaság, kertészet, fruitveb, őszibarack, szántóföld, szántóföldi növénytermesztés, kajszi, barack,