Erdők Világnapja – az erdőterület megóvása, valamint növelése a cél

Agro Napló2020. március 22. 10:05

A magyar erdőállomány és az erdőgazdálkodás kiemelt szerepet tölt be az ország klímavédelmi céljainak elérésében – hívta fel a figyelmet Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára március 21-én, az Erdők Világnapján.

Az idén a biodiverzitás, azaz az erdei élőhelyek változatosságának megőrzésére és fontosságára hívja fel a figyelmet a nemzetközi kezdeményezés. Az AM ennek a célkitűzésnek a megvalósítása érdekében már eddig is több döntést hozott – emlékeztet a szaktárca.

Jelenleg hazánkban mintegy 80 ezer hektár olyan erdőterület van, ahol csak rendkívüli esetekben (például természeti katasztrófát követően) történik bármiféle erdészeti munka. A magyar erdők 21 százaléka természetes vagy természetszerű erdőállomány, és ez az arány a törvényi előírás szerint nem is csökkenhet.

Folyamatban van és még a tavasz folyamán várható az örökerdő-gazdálkodást szabályozó rendelet kihirdetése. Ez a gazdálkodási módszer jól szolgálja a biodiverzitás megőrzését. Összességében az ország erdőterületének 42,5 százaléka védett vagy a Natura 2000 hálózat része, ami kiemelkedő arány az Európai Unió országain belül.

A legtöbb védett erdő állami tulajdonban van, és így az állami erdőgazdaságok is részt vesznek a természetvédelmi feladatok ellátásának finanszírozásában. A nemzeti park igazgatóságok az erdőgazdaságokkal közösen dolgoznak a nemzeti parki zónarendszer bevezetésén, ami hosszú távon biztosítja a kijelölt területek kezelésében a természetvédelmi szempontok érvényesülését. 

A magyar jogszabályok biztosítják az alapelvek érvényesülését, amik hozzájárulnak az erdők biodiverzitásának megőrzéséhez, például az erdők természetessége nem csökkenhet. Továbbá védett és Natura 2000 rendeltetésű erdőkben biztosítani kell számos faj számára élőhelyet jelentő holt faanyag visszahagyását, és a fakitermelés során a hagyásfa csoportok meghagyását. Törekedni kell az erdők változatosabb fafaj összetételére és szerkezeti kialakítására, őshonos fajok alkalmazására, melynek szintén szerepe van a biológiai sokféleségben.

A minisztériumi tájékoztatás kiemeli: a tavaszi időszakban folytatódik az ország fásítása. Az állami erdőgazdaságok az ültetési szezon áprilisi végére befejezik a 2 millió facsemete elültetésével járó, 550 hektáros mintaprogram megvalósítását. A programnak köszönhetően 86 település határában létesül új erdő.

A magángazdálkodóknál ennél is nagyobb ütemben zajlanak tavasszal az erdőtelepítések. A Vidékfejlesztési Program (VP) támogatásainak növelése megsokszorozta a gazdák érdeklődését. Az utóbbi időszakban több mint 1300 pályázat érkezett, ami 11 ezer hektárnyi erdősítést érint, és ebből 7400 hektár új erdő telepítése került támogatásra. A jelenlegi támogatási ciklusban még négy alkalommal lehet pályázni erdőtelepítésekre, amihez a szükséges forrásokat az agrártárca folyamatosan biztosítja. 

Az erdők a szénmegkötés és a klímavédelem szempontjából kiemelt fontossággal bírnak, hiszen az erdőgazdálkodás szénmérlege negatív, azaz több üvegházhatású gázt köt meg, mint amennyi kibocsátás a gazdálkodás során keletkezik. Ezért az erdők minőségének, természetességének fenntartása, javítása és területük gyarapítása egyaránt fontos elemét képezi a kormányzat Klíma- és Természetvédelmi Akciótervének. A kormány célkitűzése, hogy 2050-re az erdők elnyelő kapacitása teljes mértékben ellensúlyozni tudja a megmaradt kibocsátásokat, így az ország kibocsátási mérlege nulla legyen.

A téma fontosságára az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) videón keresztül hívja fel a figyelmet – tartalmazza az összegzés.

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, erdő, gazdaság, erdészet, erdősítés, agrárminisztérium, mezőgazdasági piac, erdőgazdálkodás, erdők világnapja,