Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Agro Napló2020. január 27. 11:34

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz- és Gépkiállítás, amelyet a várakozásoknak megfelelően mintegy 50 ezer – pontosan 47 ezer – látogató keresett fel a nyitva tartás négy napja alatt – közölte a szervező Hungexpo Zrt. az Agro Naplóval.

A mezőgazdaság digitalizációja stabilitást és kiszámíthatóságot hoz az élelmiszertermelésben, és elengedhetetlen ahhoz, hogy a magyar agrárium versenyképes maradjon Európában – erről az agrárminiszter beszélt az idei 38. kiállítást megnyitóján.

A magyar agrárgazdaság legjelentősebb szakmai rendezvényén csaknem 350 kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. A Mezőgazdasági Eszköz− és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (MEGFOSZ) köszönhetően a kiállításon ott voltak a legnagyobb nemzetközi márkákat és technológiákat forgalmazó cégek is, amelyek Európa legjelentősebb agrárkiállítása, a hannoveri Agritechnica után itt mutatták be Magyarországon először újdonságaikat.

Az érdeklődők nemcsak a legújabb mezőgazdasági termékekkel, szolgáltatásokkal ismerkedhetnek meg, hanem részletesen tájékozódhatnak azokról az innovációkról, szolgáltatásokról, input anyagokról (vetőmagok, szaporító anyagok, növényvédő szerek, műtrágyák), amelyekkel sikeresebbé tehetik gazdaságukat

Nagy István a kiállítás megnyitóján elmondta: a hazai agrárium stabil növekedési pályára állt, teljesítményének emelkedése tavaly is folytatódott, kibocsátásának értéke elérte a 2776 milliárd forintot, ami 3 százalékkal meghaladja az előző évit. A fejlődés motorját a beruházások jelentették, ezek értéke pedig 2019 első háromnegyed évében elérte a 301 milliárd forintot. A beruházási kedv élénkülését jelzi, hogy ez 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elért értéket – közölte a miniszter.

Kitért arra is, hogy manapság már nem elég a gépek beszerzése, mivel működtetésük kiemelkedő műszaki szaktudást igényel. A mezőgazdaság egy összetett terület, amely egyre inkább automatizált. Ennek megfelelően az agrártárcánál mindent megtesznek, hogy a felzárkózáshoz szükséges eszközöket és feltételeket biztosítsák. „Az agrárdigitalizációnak számos előnye van, például elősegíti a stabilitást és a kiszámíthatóságot az élelmiszertermelésben. Ezekkel a lehetőségekkel élnünk kell, méghozzá minél előbb, hogy ne maradjunk le a többi európai országtól” – jelentette ki Nagy István.

Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke emlékeztetett: míg 1900-ban öt embert etetett egy gazda, addig 2020-ban már 155-öt. A növekedéshez a mind nagyobb teljesítményű gépek is hozzátartoznak, amelyek a klímaváltozás miatt bekövetkező kiszámíthatatlanság, a betakarítás nehezen tervezhető volta miatt is egyre fontosabbak -- mondta. Harsányi Zsolt kiemelte: idén a rendezvényen 3500 diák vesz részt ingyenesen. Közülük kerülnek majd ki a jövő szakemberei – tette hozzá.

Az agrárium minden évben egyre jobb eredményeket ér el, amely nem csupán a gazdálkodóknak, hanem az egész országnak, és a háttéripar képviselőinek is kedvez – emelte ki Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója.

A kiállítást hagyományosan sokszínű szakmai programok, konferenciák, bemutatók kísérték. Az idei témák közül kiemelkedett a precíziós gazdálkodás, a digitalizáció és a fenntartható fejlődés – olvasható az összezésben.

Címkék:
traktor, bálázó, kombájn, mezőgazdaság, agromashexpo, agrárgépshow, hungexpo, agrárgazdaság, gazdaság, megfosz, mezőgazdasági gépek, mezőgépészet, mezőgép, mezőgazdasági piac,