Új vezérigazgatókat neveztek ki négy állami erdőgazdaság élére

Agro Napló2020. január 8. 09:22

Most év elején négy állami erdőgazdaság vezérigazgatója ment nyugdíjba, ezért helyükre négy új vezérigazgatót neveztek ki – közölte az Agrárminisztérium (AM) az Agro Naplóval.

A tájékoztatás szerint az új vezetők kinevezését január elején Zambó Péter, az AM erdőkért és földügyekért felelős államtitkára adta át, aki egyben méltatta a búcsúzó szakemberek több évtizedes tevékenységét is.

Ez év január 7-től Ábrahám István a soproni székhelyű TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.; Dobre-Kecsmár Csaba az Egererdő Zrt.; Fehér István a kaposvári székhelyű  SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt.; Ripszám István pedig a pécsi székhelyű Mecsekerdő Zrt. új vezérigazgatója. Az új vezetők mindegyike a helyi erdők kezelésében tapasztalattal rendelkező erdőmérnök.

Az AM irányítása alatt működő állami erdőgazdasági cégcsoport összesen 22 részvénytársaságot foglal magába. Ezek a társaságok mintegy egymillió hektár állami tulajdonú erdőt kezelnek. Gazdálkodásuk eredményeként az állami erdőterület a magyar erdők szénmegkötő kapacitásának mintegy felét adja, miközben a társaságok által működtetett turisztikai létesítmények évente több mint hárommillió-háromszázezer regisztrált vendéget szolgálnak ki – tartalmazza a tájékoztatás.

Címkék:
mezőgazdaság, agrárgazdaság, gazdaság, erdészet, agrárminisztérium, mezőgazdasági piac, kinevezés, vezérigazgató, erdőgazdálkodás, zambó péter, állami erdőgazdaság,