Újra megjelent a madárinfluenza Lengyelországban

Agro Napló2020. január 7. 14:57

Emberre nem veszélyes, de a szárnyasoknál gyorsan terjedő madárinfluenza-típus jelent meg Lengyelországban, kedden a kelet-lengyelországi területen, pénteken pedig az ország nyugati részében is, ahol emiatt elrendelték 65 ezer csirke leölését – írta az MTI.

A magas patogenitású madárinfluenza H5N8 törzsének jelenlétét pénteken a nyugat-lengyelországi Ostrów Wielkopolski városhoz közeli egyik csirketelepen mutatták ki, kedden pedig a kelet-lengyelországi Lublin környékén, három pulykatelepen, veszélyeztetve a mintegy 50 ezres térségbeli szárnyasállományt.

A telepeken elrendelték a szárnyasok leölését, a kijelölt 7 kilométeres védőkörzetekben biológiai védelmi intézkedéseket alkalmaznak.

Az Ostrów Wielkopolskiban, valamint a Poznan vajdasági központban pénteken ülésező válságstábok arra hívták fel a gazdákat, hogy nagyobb járványt megelőzendő, haladéktalanul jelentsék a fertőzés esetleg újabb eseteit.

A lengyel állategészségügyi felügyelőség szerint a fertőzést feltehetőleg vándormadarak okozták, amelyek migrációja a megszokottnál melegebb tavaly őszi és tél eleji hónapokban intenzívebb, mint más években.

Lengyelországban legutóbb 2016-2017-ben mutatták ki a madárinfluenza H5N8 törzsét.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, állattartás, baromfi, pulyka, állategészségügy, madárinfluenza, lengyelország, haszonállat, h5n8,