Eddig zavartalanul működött a tenyészállatexport Oroszországba

Agro Napló
Az embargó ellenére a tenyészállat és tenyésztojás export is szép bevételeket hozott az elmúlt évben a magyar agrárgazdaságnak. Felmerült ugyan a szigorítás lehetősége, de Budai Gyula szerint ez az orosz félnek sem érdeke.

Nagyszerű, hogy az embargó ellenére a magyar cégek sikerrel szerepelnek olyan orosz állami pályázatokon, amelyek lehetővé teszik a gazdasági együttműködést az uniós országokkal - jelentette ki Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) külpiacok fejlesztéséért és koordinálásáért felelős miniszteri biztosa. Fontos, hogy az orosz embargó és az uniós szankciók által nem érintett gazdasági területeken megmaradjon és erősödjön az együttműködés Oroszországgal - tette hozzá. A miniszteri biztos az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében példával illusztrálta a magyar agrárvállalkozások sikerét.

A Hunland Trade Kft. tavaly ősszel ezer magyar Holstein vemhes üsző szállítására nyert el állami pályázatot Oroszországban. Az állatokat egy, a Szahalin szigetén, zöldmezős beruházásban megvalósuló tehenészet vásárolta meg. A megrendelt tejelő szarvasmarhák első 400 állatból álló szállítmánya már tavaly ősszel megérkezett Dél-Szahalinra. Idén áprilisban újabb 600 vemhes üsző szállítására készül a cég. Ezzel a hónap végére eléri a teljes állományát a még épülő orosz tehenészet. A légi szállításhoz speciális szállítógépre van szükség, ezért az állatokat az amszterdami és a budapesti repülőtéren rakják repülőre és indítják útnak Oroszországba.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium minden lehetséges segítséget megad a magyar agrárcégeknek, amelyek hasonlóan szép sikereket értek el ezeken a területeken - mondta a közleményben Budai Gyula és arra emlékeztetett, hogy tavaly két magyar cég 8 ezernél is több tenyészállatot szállított Oroszországba, majdnem 20 millió dollár értékben. Ezen állatok szállítását a mai napig érvényben lévő orosz embargó nem tiltja - tette hozzá.

A miniszteri biztos egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy nemrég orosz sajtóhírek szerint felmerült az orosz embargó esetleges szigorításának lehetősége is, ami igen érzékenyen érintené Magyarország és az uniós országok eddig még nem korlátozott tenyésztési célú szarvasmarha kivitelét is.

Budai Gyula kijelentette: orosz szakemberek sem tartanák szerencsésnek, ha a genetikai állomány javítását célzó oroszországi szállítások is korlátozás alá esnének. Magyar szempontból jelentős a tenyészállatok mellett például a keltető tojások és a vetésre szánt borsó orosz exportja is. Amennyiben ezek kivételt kaphatnak egy esetleges további szigorítás alól, az jelentősen mérsékelheti a magyar exportra gyakorolt negatív hatást - állapította meg a miniszteri biztos.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. október 8. 15:02