2024. július 19. péntek Emília

Közös érdek az ukrán rókaveszettség felszámolása

Agro Napló
Magyarország kijevi külképviseletének hathatós segítségével idén nyáron megállapodás született a Földművelésügyi Minisztérium és az ukrán Agrárpolitikai és Élelmiszerügyi Minisztérium között arról, hogy Kárpátaljai területen végrehajtják a rókaveszettség-felszámolási programot. A tervezet célja, hogy a kárpátaljai és magyarországi részek mindinkább védetté váljanak a járványos betegséggel szemben.

A veszettség mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás, amely a Kárpátalján élők védelmét is garantálja. Ukrajnában a veszettség az elmúlt években - több száz háziállat és vadon élő állat halála mellett - emberi haláleseteket is okozott.

Kiemelt jelentőséggel bír tehát, hogy már az ukrán országhatárokon belül sikerüljön megállítani a veszettség vírus terjedését, hiszen ezzel nemcsak a kárpátaljai magyar lakosság, hanem Magyarország illetve az Európai Unió területének védettsége is biztosítható.

A veszettség felszámolási program pénzügyi finanszírozásában az Európai Unió is részt vállal. Társfinanszírozás keretében támogatja a vírus elleni vakcinák beszerzését, valamint annak kézi és repülőgépes kihelyezését Kárpátalján és a magyar határ mentén kijelölt, közel 10 ezer négyzetkilométeres területen.

A jelenlegi megállapodás a 2015-ös vakcinázási kampányra vonatkozik, de várhatóan a következő évben is folytatódik, amire az Európai Unió társfinanszírozása is lehetőséget nyújt.

(FM Sajtóiroda)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?