2024. október 10. csütörtök Gedeon

Lezárult az idei egységes kérelem benyújtásának időszaka

Agro Napló
Budapest, 2015. június 17., szerda (MTI) - Az idén mintegy 178 ezer gazdálkodó nyújtott be egységes kérelmet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH); a határidő június 16-án járt le, eddig fogadta el az MVH az igénybejelentéseket - mondta az MVH elnöke szerdán az MTI-nek egy gyomaendrődi agrárfórumot követően.

Gyuricza Csaba közölte: a június 16-i határidő jogvesztő, azaz támogatási kérelmeket már sem szankciómentesen, sem szankciókkal sújtva nem lehet benyújtani, illetve módosítani. A gazdálkodók által elérhető támogatási összeg nagysága meghaladja a 400 milliárd forintot az első összegzés szerint. A támogatási jogcímekre való bejelentkezés - hasonlóan az elmúlt évekhez - az idén is 100 százalékos mértékben elektronikusan történt - tette hozzá.

Elmondta: az idei év sajátos volt a támogatási rendszer változása szempontjából,  mivel a jogcímstruktúra módosult, egyrészt megszűntek egyes támogatási jogcímek (például a különleges rizs-, illetve az elkülönített cukortámogatás), másrészt új jogcímekre lehetett támogatást kérni az uniós Közös Agrárpolitikában (KAP) végrehajtott reformok nyomán (zöldítés vagy a termeléshez kötött támogatások).

Az MVH elnöke kiemelte: annak érdekében, hogy a megváltozott támogatási környezethez a gazdálkodók alkalmazkodni tudjanak, a támogatásigénylés folyamatát az MVH folyamatosan figyelte, monitorozta. Az igénylések kitöltésének minőségére vonatkozó információkat elemezte és értékelte, ezek alapján pedig megtette a szükséges intézkedéseket. Ahol az MVH munkatársai formai hiányosságokat észleltek, ott e-mailben tájékoztatták a gazdálkodót, hogy nézzék át kérelmeiket. Emellett a kérelmek kitöltését segítette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász-hálózata is. Az MVH és a NAK munkatársai folyamatosan egyeztettek a gazdák érdekében.

Gyuricza Csaba a támogatási lehetőségek  újdonságai között említette a zöldítést, amely környezet- és éghajlatvédelmi intézkedés. A húszféle zöldítési komponens közül a magyar gazdák között a legnépszerűbb az ugaroltatás (a földek parlagon hagyása), a másodvetések és a nitrogénmegkötő növények (például borsó, herefélék) termesztése volt. Ezek tették ki a zöldítésre kijelölt területek mintegy 90 százalékát, ami hozzávetőleg 500 ezer hektárt jelent. Emellett új elem volt a fiatalgazda-támogatás, amivel akár évi mintegy kétmillió forint többletforráshoz, pótlólagos támogatáshoz juthat a fiatal gazdálkodó. Továbbá a kistermelők egyszerűsített támogatása is új elem, erre a  jogcímre még augusztus 15-ig lehet jelentkezni. De a kérelmezők több mint egyharmada már most ezen a jogcímen igényelt támogatást - mondta az MVH elnöke.

Közölte: egy gazdálkodó az idén egy hektárra mintegy 70 ezer forint alaptámogatást kaphat, ami, ha például szóját termeszt, a különböző kiegészítő támogatásokkal együtt akár elérheti a 120-130 ezer forintot is hektáronként. Elmondta azt is, hogy az MVH az új, gazdaközpontú szemlélet jegyében és a hatékonyabb tájékoztatás érdekében átalakította ügyfélszolgálatát, és a korábbi - több panaszra is okot adó - 50 százalék alatti telefonos elérhetőségét 85 százalék fölé emelte. Az átalakított ügyfélszolgálat június 1-je óta már működik.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?