Olcsóbban lehetett búzát venni, a kukorica maradt, ahol volt

Agro Napló
Gabonapiaci információk a Magro.hu mezőgazdasági piactérről

Az ellentétes irányú árváltozások miatt változatlan lett a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 14. héten. Hétfőn reggel 8656 ponton állt. Bár a búza olcsóbb lett, a többi gabonaféle ára stagnált vagy enyhén emelkedett. A részletekről, illetve a hazai és nemzetközi gabonapiaci árak változásáról az alábbiakban olvashat. További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

A 14. hét sem hozott árváltozást a kukoricakereskedésben a Magro.hu fizikai piacán. A kukorica ára hosszú hetek óta szinte meg sem mozdul. Továbbra is a 40 ezer forintos határ alatt áll. A múlt héten 39.291 forint volt az átlagár. A hazai árutőzsdén ezzel szemben lassú ütemben, de ereszkedni kezdett a májusi lejáratú kukorica ára. A 13. héthez hasonlóan újabb 1 százalékot csökkent, és 40.650 forinton állt meg. A távolabbi kilátások nem változtak: a júliusi kukorica maradt 41.300, a novemberi pedig 43.400 forint. Chicagóban (CBOT/CME) szintén lefelé mozognak az árak. Mindegyik időhorizonton 1-2 százalékkal lett olcsóbb a kukorica. A májusi lejáratú múlt hét végén 152,12 dollárba került tonnánként. Az amerikai árakat leginkább az a félelem mozgatta meg, hogy kétségessé vált Kína hajlandó lesz-e vásárolni az USA GM-kukoricájából, ezáltal a potenciális kereslet csökkent. Párizsban (MATIF/EURONEXT) nem volt ennyire tiszta a kép. Míg a júniusi és novemberi termény enyhén drágult, a januári és márciusi kis mértékben olcsóbbá vált. Jelenleg 33 ezer tonna kukoricát adnának és 4 ezer tonnát keresnek a Magro piactéren.

  

 

A hazai fizikai piacon olcsóbb lett a búza, ami a malmi búza árcsökkenésének volt köszönhető. Így ez átlagosan 57 ezer forintért cserélt gazdát, míg a takarmánybúza átlagára 44.300 forint lett. A májusi malmi búza 1 százalékkal olcsóbb lett a magyar árutőzsdén is, így 52.900 forinton zárt. A takarmánybúza ára viszont drágult: mind a májusi, mind az augusztusi lejárat ára 2 százalékot emelkedett. A jövő havi lejárat immár 49.250 forint. Továbbra is hullámzik a búza ára Chicagóban. Egyik héten pár százalékot csökken, a másikon pár százalékot emelkedik. Múlt héten a drágulás „volt soron”. A folytatás ennek megfelelően bizonytalan. Európában, Párizsban ennél egyszerűbben alakultak a folyamatok: mindegyik lejáratra 1-1,5 százalékot drágult a búza. A májusi ezzel 193,75 euró lett. Aktuálisan összesen 10 ezer tonna búzát adnának és 16 ezer tonnát vennének a piactéren.



Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még mindig hiányzik az eső

Még mindig hiányzik az eső

Örömteli, hogy idén a Fagyosszentek meleget hoznak, viszont a májusi csapadékkal ismét sok a probléma. Az elmúlt napokban ugyan többfelé alakultak ki...

Emelkedő árak a gabonapiacon

Emelkedő árak a gabonapiacon

Jól jártak azok a termelők, akik tartalékolni tudták a búzájukat, a terményre ugyanis nagy a belföldi és az exportkereslet is, az aratás óta jelentőse...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?