agrarszektor.hu • 2026. március 1. 12:32
Lopás gyanúja miatt nyomozást indított a rendőrség a siófok-töreki lómenhelyet üzemeltető alapítvány vezetője ellen. Az eljárás során lefoglalták az állatok teljes téli takarmánykészletét. Czinkóczky Csaba, a menhely vezetője szerint az intézkedés hátterében politikai okok vagy egy elszámolási vita állhat, a hatósági zár miatt pedig veszélybe került a lovak ellátása - írta az Infostart.
Csütörtökön rendőrségi nyomozók jelentek meg a menhelyen, majd a gyanúsítotti kihallgatást követően azonnal zár alá vették a helyszínen található szénabálákat. A takarmányt nemzeti színű szalaggal tekerték körbe, és leplombálták.
Az alapítvány vezetője hiába érdeklődött a hatóságnál arról, hogy mivel etesse az állatokat a zárolás ideje alatt, az eljáró nyomozók nem tudtak választ adni. Csupán annyit közöltek, hogy panaszjogával a jegyzőkönyvben élhet, a lefoglalás jogszerűségéről pedig később az ügyészség dönt majd.
Mivel a legelők füve várhatóan csak április közepére nő meg akkorára, hogy biztosítsa a lovak természetes táplálékát, a lefoglalt széna elengedhetetlen lett volna az átmeneti időszakban. A hatósági akció hírére azonban példátlan összefogás indult a környéken.
A szomszédok és civil támogatók tápot, valamint élelmet vittek a menhelyre, így az állatok ellátása a folyamatos felajánlásoknak köszönhetően egyelőre megoldottnak tűnik.
A menhelyvezető teljesen abszurdnak tartja a büntetőeljárást, és nem zárja ki, hogy politikai indíttatás állhat a soron kívüli nyomozás mögött. A lefoglalt bálákat ugyanis pár hete a Tisza Párt két ismert alakjával, Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel közösen mozgatták, amiről a közösségi médiában videó is megjelent. Czinkóczky szerint a feljelentés vélhetően ezt követően született.
Az ügy jogi hátteréről az alapítványvezető elmondta: véleménye szerint legfeljebb polgári jogi elszámolási vitáról lehet szó, nem bűncselekményről.
A széna ugyanis arról a 35 hektáros területről származik, amely kapcsán tulajdonjogi vita alakult ki egy korábbi üzlettársával és egy elővásárlási joggal élő vállalkozóval. A kormányhivatal vonatkozó döntését azonban a bíróság korábban már megsemmisítette.