Nagy Z. Róbert • 2026. január 18. 06:03
A kiskerti gyümölcsfák metszése - amennyiben a megfelelő koronaforma kialakult már - nem akkora ördöngösség, de van egy-két dolog, amivel el lehet rontani a dolgot, ami kihatással lesz a következő szezon termésére. Ám e hibákat könnyű elkerülni, ha tisztában vagyunk az alapokkal.
A gyümölcsfák és gyümölcstermű bokrok metszése a hobbikertészek egyik legnagyobb kihívása. Sokan félve kezdenek hozzá, attól tartva, hogy kárt tesznek a növényben, míg mások túlzott magabiztossággal esnek neki a feladatnak. A metszés valójában a növény „műtéti” kezelése: ha jól végezzük, bőséges termést és hosszabb életet biztosítunk a fáknak, bokroknak, ha rosszul, akkor pedig kaput nyitunk a betegségeknek és lerövidítjük a fák élettartamát. A metszés teljes elhagyása, bizonyos fafajoknál nem okoz különösebb problémát, ilyen a dió, mogyoró, de a meggy és cseresznye is viszonylag kevés beavatkozással beéri. Az almafélék és a körték azonban sokkal intenzívebb metszést igényelnek, ami, ha elmarad a lombkorona hamar besűrűsödik. Emiatt először csak annyi történik, hogy egyre apróbbak lesznek a gyümölcsök és a minőségük sem lesz az igazi.
Amennyiben évekig hanyagoljuk a metszést és utána egy nagyobb beavatkozással „ifjítjuk” a fát, ez elvileg visszabillentheti a termőegyensúlyát, ám ezzel plusz munkát is okoztunk magunknak. Az ifjítás egy sokkal drasztikusabb beavatkozás, mint az évente esedékes kisebb metszések, itt például a sebkezelésekre is nagyobb hangsúlyt kell fektetni. A másik probléma ezzel, hogy ilyen nagyobb beavatkozás után a levágott részek körüli megmaradt ágrészekből intenzív vízhajtás képződés indul meg, melyeket ritkítani, válogatni kell, és csak egy-két ilyet szabad meghagyni, amiből majd új ágakat nevelünk.
Ha az ifjítás után elhanyagoljuk a vízhajtások ritkítását, metszését, akkor az ifjítás sem ér semmit, mert a fa koronája egy-két év alatt e vízhajtásoktól újra borzasztóan besűrűsödhet, és rosszabb helyzet állhat elő, mint az ifjítás előtt. Tehát a rendszeres metszés fontos, amit télen végezhetünk fagymentes időben, még a tavaszi rügypattanás előtt, de szükség esetén nyáron, a lombos fán is végezhetünk kisebb korrekciókat, főleg a termés betakarítás után -ez a zöldmetszés.
Gyakori hibák, amikkel többet ártunk, mint használunk
A legáltalánosabb hiba a nem megfelelő szerszámhasználat. Az életlen, csorba metszőolló nem vágja, hanem roncsolja a szöveteket, ami lassabb gyógyuláshoz vezet. Szintén gyakori probléma a „csonkolás”, amikor az ágat nem a tövénél (az ággyűrűnél), hanem valahol attól távolabb vágják el. Ilyenkor a megmaradt csonk elhal, és mivel ez általában valamilyen fertőzés eredetű, ez elindul befelé a törzs felé. A másik véglet a túlmetszés: a lombkorona túl nagy részének eltávolítása sokkolja a fát, ami válaszul rengeteg, termést nem hozó „vízhajtást” növeszt (pont mint ifjításkor), elpazarolva az energiáit. Ahol sok a vízhajtás, ott a vegetatív irányba, azaz a lombnövekedés felé tolódik el a fa fejlődése, és sokkal kevesebb termést terem majd, hiszen alig virágzik.
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a tél közepén, a kemény fagyokban látnak munkához. Ez több szempontból is veszélyes. A fagyott fa szövetei ridegek és törékenyek, a vágás mentén könnyen megrepedhetnek, ami mélyebb sérüléseket okoz. Emellett fagyban a növény élettani folyamatai teljesen leállnak, így a seb nem tudja elkezdeni a „forradást” (a kalluszosodást). A nyitott seb így hetekig védtelen marad a gombás és baktériumos fertőzésekkel szemben, amelyek a hidegben is képesek megtelepedni. Fertőzött fa esetén egyikről a másikra is átvihetők a gombák és baktériumok, ezért célszerű legalább minden faváltáskor alkohollal fertőtleníteni a metszőolló pengéjét. Ezt szinte senki nem tartja be, pedig nem nagy időveszteség, ám nagyon hasznos módszer.
Alma, körte, birs és naspolya
Az alma és a körte metszésének alapelve az egyensúly megteremtése a növekedés és a terméshozam között. Itt a legfontosabb a termőrészek ismerete: ezek a fák főként a rövid, zömök termőnyársakon hozzák a gyümölcsöt - tehát ezekből hagyjunk a virágzás és termés érdekében. A metszés célja ezeknél főként a korona ritkítása, hogy a fény és a légmozgás bejusson a belső részekbe is. A birs és a naspolya lassabb növekedésűek, és alapvetően kevés metszést igényelnek. Ezeknél inkább csak a besűrűsödő, egymást dörzsölő ágakat távolítsuk el, e fajok a drasztikus beavatkozást egyébként is nehezen viselik.
Cseresznye, meggy, szilva és barackok
A cseresznye, meggy és szilva metszésénél a legfőbb szabály a mértékletesség. Ezek a fajok hajlamosak a „mézgásodásra”, ha túl nagy sebeket ejtünk rajtuk. A cseresznyét érdemesebb inkább a nyár végén, betakarítás után metszeni, mert ilyenkor gyorsabban gyógyulnak a sebek. A meggy esetében a felkopaszodás elleni védekezés a cél: a letermett, lelógó gallyakat rendszeresen vissza kell vágni, hogy ösztönözzük az új hajtások képződését. Az őszibarack és a kajszi a legigényesebb a metszés tekintetében. Az őszibarackot minden évben erősen kell metszeni, mert csak az egyéves vesszőkön terem - ha ezt elhagyjuk, akkor idővel a termés a fa csúcsára szorul, a korona belseje pedig elhal. A kajszibaracknál a legnagyobb veszély a „gutaütés” (hirtelen elhalás). Ezt elkerülendő, a kajszit soha ne metsszük mélynyugalmi állapotban; várjuk meg a rügypattanást vagy a virágzást, amikor a fa keringése már aktív, és azonnal le tudja zárni a sebeket.
A diót és a mogyorót hagyjuk utoljára
A dió metszése rendhagyó, egyrészt alig, vagy egyáltalán nem kell metszeni, de ha mégis kell mert vannak rosszul nőtt részek, akkor nem mindegy, hogy mikor. Tavasszal a dióban olyan erős a nedvkeringés, hogy a vágás helyén „elvérezhet” a fa, sok nedvességet veszít a sebzett részeken. Éppen ezért a diót augusztus végén vagy szeptember elején szoktuk metszeni, amikor a nedvnyomás már alacsonyabb. A mogyoró esetében pedig dönthetünk: ha bokorként neveljük, az idős, felkopaszodott tősarjakat tőből távolítsuk el, hogy helyet adjunk az új hajtásoknak. Amennyiben törzses fát nevelnénk belőle, akkor eszerint metsszünk. Az első években alakítsuk ki a koronát, azaz a számunkra megfelelő törzsmagasságig távolítsuk el a törzsről a rajta fejlődő vesszőket, utána hagyjuk csak elágazódni a törzset, valamint a tősarjakat tőből vágjuk ki, hogy ne bokrosodjon vissza a növény, hanem maradjon meg egy törzsű és koronával rendelkező kis fának.
Sebek kezelése és a gyógyulás segítése
Bármilyen precízen vágunk is, minden 2-3 centiméternél nagyobb átmérőjű sebet le kell zárni. Erre a célra speciális fasebkezelő pasztákat vagy oltóviaszt használjunk. Ezek a készítmények rugalmas, vízhatlan réteget képeznek, amely megakadályozza a farontó gombák bejutását, miközben alattuk a növény zavartalanul képezheti az új szöveteket. A sebeket mindig sima felületűre kell vágni, ezért, ha a fűrész durva felületet hagyott, érdemes egy éles késsel (kacorral) elsimítani a széleket a kezelés előtt. A vékonyabb, fiatalabb vesszők metszési felületei kicsik, de sok van belőlük, ez is problémát okozhat, ám ezeket lehetetlen mindegyiket fasebkezelővel bevonni. A kisebb vágási felületek sebeinek kezelésére a megoldás a lemosó permetezés, kén- és réztartamú szerekkel - amelyek a gombák és baktériumok ellen is jól hatnak. Metszés után tehát a nagyobb sebeket fasebkezelő anyaggal kenjük le, majd minél előbb végezzünk egy lemosó permetezést, ami a kisebb sebzések elfertőződését is megakadályozza.