Bogyótermésük érdekes
A Citrus a rutafélék családjába tartozó növénynemzetség. Ezen belül az alapfajok száma nehezen meghatározható. Eredetileg Délkelet-Ázsia trópusi-szubtrópusi éghajlatáról származnak, ám apjainkban az egész világ meleg égövi tájain termesztik a nagy számú fajának nemesített fajtáit, többszörös hibrideit. Gazdaságilag jelentős gyümölcstermő növények. A különleges bogyótermés neve citrustermés, vagy narancstermés (hesperidium) mely kezdetben zöld, és citrom-, vagy narancssárga színű éréskor. A külső héj (exokarpium) vékony, bőrszerű, ezt követi a mezokarpium, mely két részből áll. Egy külső sárga rétegből (flavedo), mely a lizigén illóolajtartókat tartalmazza, és egy belső, szivacsos, fehér rétegből (albedo) áll. A gyümölcshús a hártyás választófalakból (ez az endokarpium) és a rajtuk fejlődő, nedvvel telt szőrökből áll, amik között a fehér magvak helyezkednek el. A termesztett fajták sok esetben magtalanok.
A citrusokból nagyon sokféle kapható az üzletekben: citrom, narancs, mandarin, vérnarancs, pomeló, grépfrút, lime, kumkvat. És hogy mindez miért érdekes? A citrusok gyümölcshúsából sok minden készíthető. A flavedóból olajat vonnak ki, de ha a citrus héja nem kezelték a hosszabb eltarthatóság érdekében, akkor ezt a részt lereszelve édességeket, süteményeket ízesíthetünk, fűszerezhetünk vele. Amikor megpucolunk egy narancsot az albedójával csak a bajunk van, mert azokat a fehér szálakat minél jobban le kellene szedni a „hasznos” részről. Pedig ez is hasznos, sőt vannak olyan fajták, melyeket albedóra nemesítettek, azaz gyümölcshúsuk alig van, ellenben tele vannak ezzel a fehér puha résszel, ami e fajtáknál a pektingyártás alapanyaga. Azaz ebből pektint állaítanak elő, amivel például lekvárok és gyümölcskészítmények sűrűsége szabályozható. Tehát a gyümölcsnek szinte minden része felhasználható valamire.
Voltak hazai próbálkozások a termesztésre
A citrusok termesztésére hazánkban is voltak korábban kísérletek. Az 1940-es években először Fertőd, Keszthely és Villány környékén folytattak a nagyüzemi termesztést célzó kísérleteket. Az 1950-52-es kemény tél azonban nagy csapást mért a növényekre, ám a termesztési kedv még egy ideig nem csillapodott, az 1953-ban megtartott citrom értekezleten már Pécs, Tihany és a Badacsony környékére tervezték a folytatást. A hazai citrom és narancstermesztésből aztán nem lett semmi akkoriban, de a helyzet még változhat, hiszen az azóta eltelt időben sokat változott a klímánk, a teleink nagyon enyhék, és sok olyan hobbiból tartott mediterrán növényfaj van (gránátalma, füge, kivi, babér, rozmaring, leánder), köztük dísznövények, fűszernövények és gyümölcstermők is, melyek korábban takarással sem biztos, hogy túléltek egy magyar telet, mostanában meg már téli fagyvédelem nélkül is nagyon jól tarthatók a kertekben.
Gyümölcs, fűszer, és gyógynövény
Nem véletlen e fajcsoport népszerűsége, mert a legtáplálóbb friss gyümölcsök közé tartoznak, ami a kiegyensúlyozott víz-, cukor-, savak-, ásványi sók-, rost-, és vitamintartalomnak köszönhető, különösen a C-vitaminban gazdag ez a gyümölcs csoport. Frissen fogyasztják szezonális gyümölcsként, gyümölcsléként, de fűszerként vagy ízesítőként is hozzáadják az ételekhez. Az agrár-élelmiszeriparban üdítőitalok, likőrök, lekvárok, pektinek, zselék, valamint édesipari termékek előállítására használják.
A citrusok közül, talán a citrom az, amit a legtöbben és leginkább rendszeresen fogyasztanak, használnak a konyhában. Általában sárga színű, és jellegzetes savanykás ízzel rendelkezik. A citrom is gazdag C-vitamin forrás, és számos más tápanyagot is tartalmaz, például rostokat és antioxidánsokat. Gyakran használják a konyhában ételízesítőként, salátákhoz, italokhoz vagy akár süteményekhez. Emellett a citromlének is számos más előnye van, például vírusellenes tulajdonságuk is gyógyhatásuk közé tartozik és emésztési problémák enyhítésére is alkalmasak. Több gyógyhatása sem elhanyagolható: erősíti az immunrendszert, gyulladáscsökkentő hatású, segíti az emésztést. Kiváló káliumforrás, támogatja a testsúlycsökkentést.
A citrusok levele is használható megszárítva fűszerként, hasonlóan a babérlevélhez belefőzhető az ételekbe. A kereskedelemben a kaffir lime levelét szokták árusítani fűszerként, ami nagyon jó illatot ad az ételnek, ízesíteni kevésbé ízesít. Ez az a lime, aminek a gyümölcse ráncos.
Így termesztik
Bár üzemi termesztésük hazánkban egyelőre nem jellemző, érdemes megismerni a termesztésük technológiáját, ami a kiskertekben hobbiból tartott példányok esetén is hasznos lehet. A világon legnagyobb citrusféléket termelő ország Kína, amelyet Brazília és az Egyesült Államok követ. A hőmérséklet a legfontosabb éghajlati tényező, hiszen nélkülözhetetlen a növények fejlődéséhez, virágzásához, a terméskötéshez és a gyümölcs minőségéhez. Nem túl ellenállóak a hidegnek, mivel a -3°C alatti hőmérséklet jelentősen és negatívan befolyásolja a fejlődését. A citrustermesztés másik fontos tényezője a relatív páratartalom; a terméskötés is ettől függ, a legalkalmasabb számukra a 35 és 70 % közötti érték. Megfelelő alanyválasztással és termesztési gyakorlattal a citrusfélék a talajszerkezetek széles skálájában kielégítően termeszthetők, bár a mély, könnyű, homokos vályog-, vagy agyagos vályogtalajokat kedvelik, jó vízelvezetéssel és levegőztetéssel. A citrusfélék a talaj kémhatása kapcsán széles, 4 és 9 közötti pH-tartományban fejlődnek, de az optimális pH-tartomány 5,5 és 6 között van. Tápanyagfelvételük nem állandó egész évben. Ez a folyamat télen éri el a minimális értékeket, tavasszal növekszik és tavasz végén éri el maximumát, ez egybeesik a terméskötési időszakkal. A nyár folyamán magas szinten marad, ősszel pedig fokozatosan csökken. A citrusfélék leggyakoribb mikroelem-hiánya a bór, a cink, a mangán és a réz lúgos talajokban, ezért jó stratégia a pH-értékek 6,5 és 7,0 közötti tartása.
A citrusfélék évelő növények, nagy levélfelülettel és ezért magas párolgási sebességgel. A citrusfélék 6000 és 9000 m3/ha közötti vízigényét talaj- és éghajlati tényezők, a termesztett faj és fajta sajátos igényei és a termesztési gyakorlatból adódó egyéb tényezők határozzák meg (például ültetési minta, metszés). A kontrollált hiányos öntözés (CDI) egy alternatív öntözési gyakorlat esetükben, amikor a víz rendelkezésre állása csökken, és ez a növény hatékonyabb vízfelvételét szolgálja, bár e módszer megköveteli a növényélettani igények magas szintű ismeretét az egyes termesztési ciklusokban. A felszín alatti csepegtető öntözés (SDI) pedig egy olyan művelési gyakorlat, amely számos előnnyel jár gazdasági szempontból. Ezzel csökkenthető a víz párolgási vesztesége is, emellett a növényvédelmi problémák kockázata is kisebb, hiszen nem nedvesedik a növény levele az öntözés során.
