Rövidesen jelenteniük kell a nem állami laboratóriumoknak
A jelentést a Nébih részére a tárgyévet követően, január 31-ig kell a laboratóriumoknak benyújtaniuk.
A jelentést a Nébih részére a tárgyévet követően, január 31-ig kell a laboratóriumoknak benyújtaniuk.
A BASF ellenállónak bizonyul a kihívásokkal teli piaci környezetben, és intézkedéseket hajt végre versenyképességének megerősítése érdekében.
Közzétette jelentését a BASF a 2020-as üzleti évéről, ami azt mutatja, hogy a BASF Csoport teljesítménye kiugróan magas volt tavaly a IV. negyedévben...
Nyolc százalékkal növelte forgalmát, hét százalékkal adózás utáni eredményét 2015-ben a Lindab csoport – derül ki a nemzetközi társaságcsoport február...
Messe Düsseldorf konszern 2016-ban: az előrejelzések szerint az árbevétel meghaladja a 400 millió eurót A támogatások nélküli működés alapozza meg a...

Több mint kétszáz napos űrutazás után visszatértek a Földre az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái.
Az elmúlt két hét napos, száraz időjárása miatt a hatóságok tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.
Magyarországon, az egy évvel korábbihoz képest 24 százalékkal alacsonyabb termelői áron kereskedtek az étkezési búzával március első hetében.
A tavaszi időjárás komoly veszélyt jelent a kajszibarackfákra, amelyeknek két fő ellenséggel, a tavaszi fagyokkal és a moníliás fertőzéssel kell megküzdeniük.
Szaúd-Arábia március 1-től negyven országból tiltotta be a nyers baromfihús és az étkezési tojás importját.