Első a talaj: új cégvezetéssel tör előre a Mikro-Vital (x)

PR cikk2024. február 12. 21:08

Budapest belvárosában, a Vörösmarty tér szomszédságában rendezett borkóstolóval egybekötött vacsorát a magyar baktérium termékeket fejlesztő és gyártó Mikro-Vital csapata.

A St. Andrea Wine & Skybar tetőteraszon található étteremben közel 40 fő tájékoztatásáról és jó hangulatáról gondoskodtak a Bio-Nat Kft. vezetői. A Fejér vármegyében, a Dunaújvárosi járásban található Perkáta központú cég bemutatta a vállalat új vezetőit, valamint ismertette a jövőbeni céljait.

Köszöntőjében Szűcs Imre tulajdonos beszélt a több évtizedes cégtörténetről, a Baranya vármegyei gazdaságukban 2010 óta alkalmazott precíziós gazdálkodási szemléletről és az okszerű tápanyaggazdálkodáshoz kapcsolódó eredményekről. A baktériumtrágyák gyártása és kereskedelme is ezek következménye: látták, hogy milyen kedvező hatást gyakoroltak a termékek a talaj szerkezetére és termőképességére.

 A 2023-as év őszén megújult cégvezetés új célokat is hozott, amit két fiatal szakember leigazolásával terveznek elérni: innentől Balázs Viktor ügyvezetőként, Umenhoffer Péter pedig cégvezetőként és kereskedelmi igazgatóként felel a Mikro-Vital termékek arculatáért, fejlesztéséért és a minőségi szakmai munkáért.

Balázs Viktor a talajok iránti felelősséget és elkötelezettséget emelte ki, amelynek eszköze a talajegészség megőrzése és a figyelemfelhívás. Sajnos a magyar talajok többsége egyre rosszabb állapotban van, így ahhoz, hogy hosszú távon biztosítani lehessen a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer megtermelését az országban, tenni és változtatni kell. Ezekhez hoz biológiai megoldásokat a Bio-Nat Kft., ez határozza meg a fejlesztési irányokat is. A fő vonal a kutatás és a fejlesztés (K+F), hogy a jelen problémáit és a jövő kihívásait természetes megoldásokra alapozott, fenntartható módon biztosítsák. A perkátai laboratóriumban végzett fejlesztésekkel a talajvédelmet és a növények ellenállóképességének fokozását az immunizálást is támogatják. Mindezt hatékonyan, gazdaságosan és az agrárrendszerekre építve valósítják meg, ráadásul a magyar mellett a nemzetközi piacra is terveznek. A végeredmény a talajok életközösségének megőrzése és javítása, a talajbiom egészségének fenntartása - fogalmazott.

Umenhoffer Péter kiemelte a cég mottóját: „Első a talaj”.

Elmondta, hogy közel 20 év agrárgépes területen szerzett tapasztalata és a szakmai rendezvények során egyre többször látta ezt az alapvetést beigazolódni. Az élő közeg működése és helyes kezelése kulcsfontosságú, ezt támogatják az általuk forgalmazott baktériumtrágyák. A talajokkal néhány éve kezdett komolyabban és mélyebben foglalkozni, majd 2023 szeptemberében igent mondva váltott, hogy a Mikro-Vital termékcsalád jövőjét és piacát építse. Nagy álmokat és terveket fogalmaztak meg, tenni akarnak Magyarország és hosszú távon Európa talajaiért is.

A pohárköszöntőt Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondta el. Azzal kezdte, hogy milyen sokat számít a hitelesség az agrárpiacon, az, ha megvan a cégvezetés szakmai tudása és gyakorlati tapasztalata. Ez a Bio-Nat Kft. esetében így van, a fejlesztésekkel pedig a magyar gazdák mindennapi kérdéseire adnak választ azzal kiegészítve, hogy a talajhoz kapcsolódó tájékoztatást is elvégzik. Kiemelte, hogy sokkal több párbeszédre és minden üzemméret számára értelmezhető üzenetekre van szükség ahhoz, hogy a magyar talajokat javítani lehessen. Ez a folyamat elindult, a szakma néhány éve egyre többet és jobban foglalkozik a témával, ebben pedig fontos, hogy olyan szereplők alakítsák a szemléletet, akik jó kérdésekkel és jó válaszokkal tudják segíteni a magyar termelőket a minél hatékonyabb gazdálkodásban.

A partnertalálkozókra itt lehet jelentkezni: https://mikro-vital.hu/partnertalalkozo/

Az eseményen készült további képek itt megtekintehetők

Bio-Nat Kft.
https://mikro-vital.hu/
Facebook
Termékkatalógus

(x)

Címkék:
mikrogranulátum szóró, talaj, mikro-vital, mikrobiológiai készítmény, Bio-Nat,