Árpádházi Szent Erzsébet rózsájával köszöntik Ferenc pápát (x)

Agro Napló2023. április 27. 23:18

A budapesti látogatás alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök három különleges Árpádházi Szent Erzsébet rózsatövet ajándékoz Őszentsége Ferenc pápának. Az ajándékozás nagy örömet jelent a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem közösségének, hiszen ezt a gazdagon virágzó, igen ellenálló rózsafajtát az egyetemhez tartozó Budatétényi Rózsakert alapítója, Márk Gergely nemesítette.

Az 1994-ben nemesített különleges rózsafajta világszerte ismert, hiszen 2000-ben egy Rómában rendezett nemzetközi versenyen parkrózsa kategóriában aranyérmet nyert. Számos közterület és magánkert igen kedvelt rózsája és szinte a világ minden táján megtalálható egy-egy példánya. A fajta neve a híres rózsalegendára emlékeztet, amelyben Árpádházi Szent Erzsébet kötényében az éhezőknek vitt kenyerek rózsákká változtak.

„Rendkívüli örömmel tölt el minket, hogy ez az egyetemhez kötődő, nemzetközi szinten is elismert rózsafajta Őszentsége Ferenc pápa ajándéka lehet. A rózsafajták megőrzését és a rózsakert megtartását az egyetem vezetése mindig szívügyének tekintette, ezért ez az ajándékozás számunkra a nemesítő munka megkoronázást jelenti. Bízunk benne, hogy a gazdagon virágzó, különleges rózsafajtában Őszentsége is örömét leli majd” – hangsúlyozta Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

A két-három méter magas, erőteljes bokorrá fejlődő rózsafajta akár kerítésre vagy pergolára futtatva is igen dekoratív, így igazán díszes éke lehet a házikerteknek is. Élénk lilás rózsaszínű virágai 8-10 cm átmérőjűek, kellemesen erős illatúak és hármas-ötös csoportokban nyílnak. A fajta másodvirágzása is bőséges, így egészen az őszi fagyokig díszlik. További előnye, hogy ellenáll a gombabetegségeknek is, továbbá kiváló a szárazságtűrő és fagyálló képessége.

A Márk Gergely-rózsaörökség és így az Árpádházi Szent Erzsébet rózsa fenntartásáról a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézetének Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoportja gondoskodik.

A csoport munkájának köszönhetően növényházban, mesterséges pótmegvilágítással sikerült a természetes időpontnál előbbi, korai virágzást előidézni Őszentsége Ferenc pápa érkezésére, még jobban elnyújtva ezzel a gyönyörű fajta virágzási idejét.

Címkék:
növénynemesítés, magyar agrár- és élettudományi egyetem (mate), rózsa, ferenc pápa,