Ambiciózus gazdálkodó hölgyek jelentkezését várja a Corteva (x)

Agro Napló2023. március 9. 15:41

A Corteva Agriscience globális mezőgazdasági vállalat és a Magyar Női Unió bejelentette a TalentA 2023 oktatási és támogatási programjának magyarországi indulását.

A Corteva által létrehozott program második alkalommal indul el a Magyar Női Unió támogatásával és idén is legalább 30 magyar női gazdálkodó számára nyújt összetett ingyenes online oktatást, hazai szakértők és mentorok bevonásával. A programot sikeresen teljesítő résztvevőknek lehetősége van a TalentA mikroprojekt pályázaton bruttó 3,25 millió forint támogatási összegre pályázni, mely az első három helyezett között kerül elosztásra.

A TalentA, amelyet a Corteva először 2019-ben hozott létre Spanyolországban, majd a világ más országaira is kiterjesztett, elsődleges célja az agráriumban dolgozó nők fejlődésének támogatása. A komplex képzési program keretén belül a vállalat széleskörű szakmai, oktatási és pénzügyi lehetőséget nyújt a résztvevők számára. A Corteva 2019 óta közel 900 mezőgazdaságban dolgozó nő számára biztosította a programban való részvételt.

A TalentA online eszközök segítségével széleskörű szakmai tudásanyaghoz, naprakész információhoz való hozzáférést biztosít a mezőgazdasági tevékenységet végző nők számára üzleti tevékenységük fejlesztése, vállalkozásuk versenyképesebbé, hatékonyabbá tétele érdekében. Emellett a program - szűkebb és tágabb környezetük fejlesztésével összhangban - támogatást nyújt a fenntartható, dinamikus működéshez, a folyamatos megújulási képesség elősegítéséhez, figyelembe véve a helyi közösségek és a program résztvevőinek aktuális kéréseit, szükségleteit.

„A Corteva olyan tevékenységeket és megoldásokat hoz Magyarországra, melyekkel segíteni tudja az agrár tudás elmélyítését. Kiemelt figyelmet fordítunk az új partneri hálózat kialakítására, a kapcsolatok ápolására és a folyamatos párbeszédre a termelőkkel. Ennek egyik legjobb példája a TalentA, mely megteremti a lehetőséget az agráriumban dolgozó nők számára, hogy új ötleteket, üzleti- és fenntarthatósági megoldásokat osszanak meg egymással és a magyar társadalommal” – nyilatkozta Borsos László, a Corteva magyarországi ügyvezető igazgatója. „A Corteva felismerte a nőkben rejlő hatalmas erőt és lehetőségeket. A vállalat jelentős lépéseket tett, hogy megismerje és felmérje a mezőgazdaságban dolgozó nők igényeit és kihívásait. A Magyar Női Unióval karöltve készek vagyunk arra, hogy folytassuk azt a munkát, amit két évvel ezelőtt kezdtünk és támogassuk a magyar agráriumban dolgozó hölgyek szakmai fejlődését. Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan programot tudtunk Magyarországra hozni, ahol a nők egymást segítve tudnak tanulni és fejlődni. Bízunk benne, hogy sokan fognak idén is csatlakozni ehhez a nagyszerű közösséghez” – tette hozzá László.

A program 2021 őszén érkezett Magyarországra, melynek megvalósításához és koordinálásához csatlakozott a Magyar Női Unió. A programot sikeresen teljesítő résztvevők a képzés végén részt vehetnek egy mikroprojekt pályázaton, melyen lehetőségük van összesen bruttó 3,25 millió forint támogatási összegre pályázni. A szakértői bizottság által elbírált pályázatok 2023 őszén kerülnek bemutatásra a program zárásaként megrendezett díjátadó eseményen. A nyertes projektek egy három alkalmas mentoráláson vesznek részt, melynek keretében szakmai kérdésekben és projektjük elindulásának támogatásában is segítséget kapnak.

„A magyar agráriumban dolgozó nők körében nagy szükség van az olyan társadalmilag hasznos és közösségteremtő programokra, mint a TalentA. Meggyőződésünk, hogy ez egy olyan hiánypótló program, ami egyrészt nagy segítséget jelent a nőknek, másrészt maximálisan illeszkedik a Magyar Női Unió céljaihoz és küldetéséhez” – nyilatkozta Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke a Program kapcsán.

Nagy Zsófia, A Fűszeres Lány brand alapítója nem csak részt vett a programon, de mikroprojektje elnyerte a TalentA Magyarország 2021-2022 pályázatának első helyezését. „A saját vállalkozásom vezetése mellett nagyon fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzem magam. A TalentA kiváló lehetőséget adott nekem, hogy fejlesszem a tudásomat és a programon rengeteg fantasztikus nővel, termelővel találkoztam, akikkel egy igazi közösséget alkotva tudunk együtt fejlődni” – összegezte Zsófia a képzéssel kapcsolatos tapasztalatait.

A TalentA Magyarország 2023 programra 2023. március 8. és április 10. között lehet jelentkezni a TalentA honlapján. A programban való részvételhez szükséges, a weboldalon található űrlap kitöltése. A programban való részvételi feltételek megtalálhatóak az Általános Szabályzatban.

A program 2023-as indulását bejelentő online sajtóeseményről készült felvételt itt találják:

Címkék:
fejlesztés, corteva agriscience, nők a mezőgazdaságban, magyar női unió, oktatási program, talenta,