A nők szakképzettségének biztosítása az agrár szektorban támogatja az innovációt és a fenntartható gyakorlatokra való átállást (x)

Agro Napló2021. december 13. 13:36

A nők képzése a mezőgazdasági innovációkban lehetőséget kínál arra, hogy kulcsszereplőkké váljanak a globális élelmezésbiztonságot biztosító, fenntarthatóbb gyakorlatokra való átállásban – mondta Monica Sorribas, a Corteva Agriscience európai marketing alelnöke december 9-én az EIT Food által szervezett EWA Networking online rendezvény során. Az innovációs közösségi programot, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) és az Európai Unió testülete támogatta.

A „Miért van szükségünk több női vállalkozóra az agrárélelmiszeriparban” panel beszélgetés Mrs. Sorribas nyitóelőadásával kezdődött, amely során prezentálta a Corteva meglátásait a mezőgazdaságban dolgozó nők attitűdjeivel kapcsolatosan, amit a Global Women in Agriculture című tanulmány foglal össze.

Ez a széles körű kutatás azt sugallja, hogy bár történt előrelépés, a nemek közötti egyenlőtlenség továbbra is gátat szab a mezőgazdaságban dolgozó nőknek, hogy teljes potenciáljukat kiaknázzák, ezzel is hátráltatva a környezetet, amelyben élnek. A Corteva felmérésében résztvevő nők többsége megjegyezte, hogy az elmúlt években javuló tendenciát észlelnek és bizakodóak a folytatást illetően, sokan közülük úgy gondolják, hogy ez egy időigényes folyamat és vannak, akik nem gondolják, hogy ez életük során egyáltalán bekövetkezhet.

„A nők életminőségének javítása a mezőgazdaságban tulajdonképpen mindenki életminőségét javítja: gyermekeik és családjuk életét, a szűkebb közösségeket, amelyeknek a részei, valamint a fogyasztói társadalmat” – mondta Mrs. Sorribas.

Elmondása szerint bizonyítékok vannak arra, hogy a nők fokozott érdeklődést mutatnak a környezetvédelem iránt. A legújabb technológiákhoz való hozzáférés és az innovációkkal kapcsolatos megfelelő oktatás lehetővé teszi számukra, hogy kulcsszereplőkké váljanak a fenntarthatóbb gyakorlatokra való átállásban. Az olyan eszközök széles körű elfogadása, mint a precíziós agártechnológiák, a vetőmagkezelési technológiák, a fejlett genetikai megoldások, a precíziós növénynemesítési technológiák, a természetes eredetű növényvédő szerek, segíteni fogják a nőket is abban, hogy reagáljanak a fenntarthatóbb módon előállított élelmiszerek iránti növekvő fogyasztói keresletre.

A szakértő azt is megjegyezte, hogy a világjárvány olyan kihívásokat állított fel, amelyekre senki sem számíthatott előre és a nőknek többletterhelést kellett vállalniuk, megnehezítve ezzel a munka és a magánélet megfelelő egyensúlyának megteremtését.

„Most minden eddiginél jobban támogatnunk kell a vidéki nőket és biztosítanunk kell teljeskörű szerepüket a mezőgazdaság és a globális élelmezésbiztonság helyreállítási folyamatában” – tette hozzá.

A rendezvényen kiemelték a Corteva Agriscience 2030-as fenntarthatósági stratégiáját. A stratégia 14 elérendő célt tartalmaz a következő 10 évre nézve és négy kulcsfontosságú pilléren alapul: célok a gazdálkodók javára; célok a termőföld javára; célok a vállalat működésével kapcsolatosan és célok a közösségek javára, amelynek egyik fontos eleme a nők mezőgazdaságban betöltött szerepének növelése. Ennek az elkötelezettségnek a támogatására a Corteva számos programot kínál nőknek világszerte, köztük az Európában megvalósult TalentA kezdeményezéssel, amely már több mint 500 női gazdálkodónak biztosított képzést és támogatást Spanyolországban, Portugáliában, Ukrajnában, Oroszországban, Romániában és Magyarországon.

Címkék:
agrárképzés, európai unió, corteva agriscience, nők a mezőgazdaságban, talenta-2021, eit food, ewa networking,