Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyei győzelem az első Kukoricagóré termésversenyen (x)

Agro Napló2021. december 7. 16:28

Mintegy ötven vendég részvételével rendezték meg december 3-án, pénteken a budapesti Hotel Anna épületében a Natur Agro Hungária Kft. által szervezett "Ki lesz a Kukoricagóré?" című kukorica termésverseny díjátadó rendezvényét.

A hazai tulajdonban álló, talajbaktérium-készítményeket és biostimulátorokat feljesztő és forgalmazó cég által szervezett megmérettetésen azok a gazdálkodók és cégek vehettek részt, akik legalább 5 hektáros, a cég termékeire épülő technológiával kezelt területen termesztettek kukoricát. A verseny idén került először megrendezésre 47 fő részvételével.

Imreh Gergő, a Natur Agro Hungária marketingigazgatója

A rendezvényt Imreh Gergő, a Natur Agro Hungária Kft. marketingigazgatója nyitotta meg. Az est folyamán a precíziós tápanyagellátásról, a versenyképes kukoricatermesztésről és az innovatív technológiákról tartott szakmai előadást Dr. Kith Károly, a cég fejlesztőmérnöke, Prof. Dr. Nagy János, DSc, az MTA doktora, Dr. Árendás Tamás, az ATK Mezőgazdasági Intézet Növénytermesztési Osztályának tudományos főmunkatársa, míg Bolyki Bence, az Agroinform.hu portálvezetője az online agrársajtó szerepéről beszélt a résztvevőknek.

Dr. Kith Károly, a Natur Agro Hungária fejlesztőmérnöke

Prof. Dr. Nagy János, DSc, az MTA doktora, Prorektor

Dr. Árendás Tamás, az ATK Mezőgazdasági Intézet Növénytermesztési Osztályának tudományos főmunkatársa

Bolyki Bence, az Agroinform.hu portálvezetője

A díjátadó során a talajok minősége alapján - melyeket a Mertcontrol Group határozott meg talajmintavétellel - két kategóriában hirdettek győztest. A gyengébb talajkategóriában a Hajdú-Bihar megyei Álmosdi Agrár Kft. nyerte meg a fődíjat hektáronkénti 11,96 tonnás terméseredményével, míg a jobb talajokkal nevezett versenyzők közül a Győr-Moson-Sopron megyei Hercegrét Kft. győzedelmeskedett 13,13 tonnával. (Az eredményeket minden versenyző esetében 14%-os nedvességtartalomra egalizálták a szervezők.)

A fődíj mindkét kategóriában egy-egy Stihl fűnyíró traktor volt, míg a kategóriák második és harmadik helyezettjeit szintén a Stihl termékeivel, fűrészekkel és fűkaszákkal díjazták a szervezők. Imreh Gergő marketingigazgató a rendezvényen bejelentette: a pozitív fogadtatás miatt a Natur Agro Hungária Kft. úgy döntött, jövőre is megrendezi a versenyt. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy a gazdálkodók megosszák tapasztalataikat a cég által biztosított online felületen és a péntekihez hasonló szakmai találkozók alkalmával is, segítve ezzel egymást, egyúttal növelve a hazai agrárszektor versenyképességét.  

A végeredmény:

I. talajkategória

1. Álmosdi Agrár Kft., 11,96 t/ha
nyereménye: STIHL RT 6112 C fűnyíró traktor

2. Nagy Andor István, 10,95 t/ha
nyereménye: STIHL MS 362 fűrész + STIHL FS 235 fűkasza csomag

3. Takács Ádám. 10,22 t/ha
nyereménye: STIHL MSA 161 T akkus láncfűrész + STIHL AP 300S akku + AL 500 töltő csomag

II. talajkategória

1. Hercegrét Kft., 13,13 t/ha
nyereménye: STIHL RT 6112 C fűnyíró traktor

2. Bácsai Zrt., 13,06 t/ha
nyereménye: STIHL MS 362 fűrész + STIHL FS 235 fűkasza csomag

3. Agro-Lippó Zrt., 13,00 t/ha
nyereménye: STIHL MSA 161 T akkus láncfűrész + STIHL AP 300S akku + AL 500 töltő csomag

Címkék:
kukorica, termésverseny, talajbaktérium, biostimulátor, mikrobiológiai készítmény, natur agro hungária kft., kukoricagóré,