Hosszútávú együttműködést kötött a Vitafort Zrt. és a Hungrana Kft., a magyar agrárium két meghatározó szereplője (x)

Agro Napló2021. október 7. 21:56

Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a két cég hivatalos keretek között hosszútávú stratégiai megállapodást írt alá. Ezzel a megállapodással a többéves sikeres együttműködésük újabb mérföldkőhöz érkezett az érintettek véleménye alapján: a stratégiai megállapodást Reng Zoltán, a Hungrana Kft. vezérigazgatója és Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója írta alá.

Hazánk egyik legnagyobb kukorica-feldolgozója, a Hungrana Kft. és a közép-európai térség egyik meghatározó, a magyar takarmánypiac élenjáró vállalata, a Vitafort Zrt. között évtizedek óta sokrétű, aktív kapcsolat áll fenn. Azon kívül, hogy kereskedelmi ügyleteket bonyolítanak egymással, több közös projektben is részt vesznek, kutatás-fejlesztési témákban dolgoznak együtt, termékfejlesztés és közös médiamegjelenések is szerepelnek a közös programokban. Ennek egyik állomása volt a tavalyi év közepén az az együttműködési megállapodás, melyet a két vállalat közösen kötött a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központtal (NAIK), amelynek értelmében a kutatóbázis szakembereivel együtt, közösen fejleszthetik tovább a GMO-mentes takarmánygyártást, és a Nemzeti Fehérjeprogram elkötelezett támogatójaként részt vesznek a kutatás-fejlesztésben is.

Mindkét vállalat vezetői és munkatársai elkötelezettek a legmagasabb szintű magyar minőségi gyártás, valamint az országon átnyúló partnerkapcsolatok iránt. A közös célok, az innovatív gondolkodásmód az alapja a most aláírt három évre szóló megállapodásnak, ami a Vitafort Zrt. számára folyamatos, kiszámítható és GMO-mentes alapanyag-ellátást biztosít. A Hungrana Kft. pedig azon küldetését teljesíti ezzel, hogy a megbízható termelésből előállított takarmány a hazai állattenyésztők számára biztosítja a legkiválóbb minőségű takarmány ellátást.

A két, komoly szakmai múlttal rendelkező vállalat elkötelezett támogatója a hazai mezőgazdaságnak, elengedhetetlen számukra, hogy még több hozzáadott értéket teremtsenek a magyar agrárium és az ott dolgozó gazdálkodók számára, valamint a hazánkban megtermelt ipari felhasználású kukorica feldolgozott formában kerüljön a nemzetközi piacokra.

A megállapodás aláírásával egybekötött sajtótájékoztatón Kulik Zoltán többek között arról beszélt, hogy a Vitafort Zrt. számára az együttműködés a Hungrana Kft-vel igen fontos. Mindehhez még hozzáfűzte: az ország legnagyobb kukoricafeldolgozójával a Vitafort egy évtizede van szoros kapcsolatban. Megjegyezte: a Vitafort kiemelten kezeli a kutatás-fejlesztést, mivel Magyarország jelentős fehérjeimportra szorul ezen a területen, és közös érdek az alternatív megoltások mielőbbi megtalálása. Ezt pedig csak hosszú távú együttműködéssel lehet elérni. A most aláírt hosszú távú stratégiai szerződés ennek a közös munkának a továbbvitelét biztosítja, vagyis a magyar állattartók takarmányellátása továbbra is meghatározó módon hazai termelésből biztosítható.

Reng Zoltán azt emelte ki, hogy a két cég közötti kapcsolat nem új keletű, így a most aláírt, hosszú távú stratégiai megállapodás természetes következménye a közös munkának, és lehetővé teszi, hogy kiszélesítse a két cégnek a magyar állattartók érdekében végzett közös tevékenységét, ami a hazai piac biztonságos ellátását hivatott a jövőben is biztosítani. A korábbi cél változatlan: a hazai takarmánygyártás növelése, a hazai alapanyag felhasználásával, az import lehetőség szerinti alacsony szinten tartásával – összegezte a vezérigazgató.

Az újságírók számára közreadott információs anyagban arra is kitértek, hogy a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. Európa egyik legjelentősebb kukoricafeldolgozó vállalataként több mint 100 éve meghatározó szereplője a magyarországi élelmiszeripari piacnak. A Hungrana Kft. az élelmiszer-, takarmány és egyéb ipari termelés nemzetközi színvonalú termékekkel rendelkező és megbízható szállítója mind az élelmiszeripari, mind a takarmányipari, mind pedig az ipari felhasználóknak. A Szabadegyházán található gyárban készült természetes cukor- és keményítőféleségekkel, alkohol- és takarmány alapanyagokkal nap mint nap találkozhatnak a fogyasztók, amikor tejtermékeket, péksüteményeket, lekvárokat, üdítő- és szeszesitalokat és háztartási tisztítószereket vásárolnak, vagy akár ezek papírcsomagolását veszik a kezükbe.

„Célunk a növekvő piaci igényeket és vevői elvárásokat mind nagyobb mértékben kielégítő magas színvonalú termékek és szolgáltatások létrehozása, fenntartása és fejlesztése” – fogalmazta meg Reng Zoltán, vezérigazgató.

A Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. a közép-európai térség meghatározó takarmányozási vállalata. A magyar takarmánypiac élenjáró, innovatív takarmánygyártója és szolgáltatója. Közel egymillió tonna kész keveréktakarmánnyal egyenértékű terméket állít elő, s ezzel Magyarország takarmányellátásának több mint 25 százalékát koordinálja. Innovatív gyártmányfejlesztéssel, komplex takarmányozási programokkal és szolgáltatásokkal áll az állattartó telepek rendelkezésére a versenyképes és fenntartható állattenyésztésért. 

A cég idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját és több mint 5 milliárdos beruházási programmal készül a következő évtizedek kihívásaira.

Jelentős tapasztalattal és dinamikusan fejlődő export tevékenységével egyaránt jelen van Közép-Kelet-Európában, Ázsiában, Afrikában és Dél-Amerikában is.

 

Címkék:
stratégiai megállapodás, alföldi állattenyésztési és mezőgazda napok, takarmánygyártás, hungrana kft., kukoricafeldolgozás, vitafort,