Érték hever a földeken: így fordíthatjuk a javunkra! (x)

Agro Napló2021. szeptember 21. 14:16

A tarlóhántás a nyári betakarítási munkák után az első és legfontosabb agrotechnikai beavatkozás. Ezzel a művelettel többek között a talaj vízkészletének megóvását, a talaj mihamarabbi beéredését – így a következő kultúra eredményességét – segíthetjük elő.

Az aratás után visszamaradó szár- és gyökérmaradványok komoly tápanyag-utánpótlást jelenthetnek a talajnak, jelentős mennyiségben tartalmaznak ugyanis kötött állapotban lévő nitrogént, foszfort és káliumot is. Mindezt egyszerűen, hatékonyan és költséghatékonyan a magunk javára fordíthatjuk a Natur Agro Hungária szárbontó baktériumkészítményeinek alkalmazásával.

Az intenzív növénytermesztési gyakorlat miatt termőföldjeinkben jelentősen csökkent a mikroorganizmusok száma és diverzitása, ezért különösen fontos, hogy a szár- és gyökérmaradványokban található tápanyagokat felhasználva hozzájáruljunk a megfelelő talajélet helyreállításához.  A szármaradványok olyan jelentős felvehető tápelemtartalommal rendelkeznek, hogy azzal a következő növény NPK-igényének a harmada vagy akár fele is biztosítható, a lebomló tarló szerves anyagai pedig segítik a humuszképződést, egyszersmind csökkentik a felhasználandó műtrágya mennyiségét.

Hogy működik?

A Natur Agro Hungária tömény összetételű, magas csíraszámú talajoltói több, a talaj mikroflórájában természetes módon is előforduló mikroorganizmus- és gombafajt tartalmaznak, melyek cellulóz- és ligninbontó képességüknél fogva hatékonyan bontják el a betakarítás után visszamaradt szár- és gyökérmaradványokat.

Használatuk által egyrészt olyan mikrobákat juttatunk a talajba, amelyek nagy mennyiségű cellulóz- és lignocellulóz-lebontó enzimet termelnek, másrészt nitrogénfixáló baktériumokkal biztosítjuk a cellulózbontás nitrogénigényét is.

Ezen tarlóbontó hatások nem csak látványosak, hanem mérhetők is, amit tenyészedényes kísérletünk is igazol.

Keszthely, terméseredmény és vatta tömegének mérése

A vizsgálat végén a vattacsomók súlyveszteségét (azaz a cellulózbontási képességet) nézve azt láthatjuk, hogy az árpa tesztnövények alól kiszedett, indikátoranyagként használt vattacsomó 25,62%-os, a napraforgó esetén 39,64%-os súlycsökkenést mutatott négy ismétlés átlagában, ami jól jellemzi a baktériumkészítmény bontóhatását.

Biokontroll hatás

A készítmények segítenek a fuzárium elleni védekezésben is, az ugyanis szármaradványokon marad fenn, melyek elbontásával megvédjük a növényt a fertőzéstől. A kezelés a szklerotítnia kitartóképleteit is gyéríti, pusztítja, így segítve a megelőzést. A termékek emellett Trichoderma hiperparazita gombatörzseket tartalmaznak, melyek a szárbontás elősegítése mellett a káros gombákat kiszorítva erősítik a növény természetes immunrendszerét.

 

 

A kezelés kedvező hatással van a terméseredményekre is: 2019-ben Hegyfaluban az őszi búza vetése előtti kijuttatással elvégzett talajkezelési kísérletünk eredményeként 4,56%-os terméstöbbletet tudtunk realizálni, rekordközeli termésvolumen mellett. A kísérletről készült videónkat itt tekintheti meg:

Készítményeinkről, összetételükről, hatásaikról itt olvashat részletesen:

tarlobontas.naturah.hu

Keresse tanácsadóinkat!

Címkék:
tápanyag, szármaradvány, szárbontás, mikrobiológiai készítmény, natur agro hungária kft.,