Sok vállalkozás mindennapjait segíti már a Budapest Pénzügyi Asszisztens (x)

Agro Napló2021. május 18. 11:39

Átlépte a tízezer regisztrálót a Budapest Pénzügyi Asszisztens, ez a Budapest Bank csoport egy olyan online alkalmazása, ami számlázó-program és az internetbank előnyeit egyesíti.

A pénzintézeti ismertetés szerint – amit lapunk is megkapott – a kisvállalkozások alig egy év alatt 44 ezer számlát állítottak ki csaknem 15 milliárd forint értékben a program használatával, amivel így nemcsak időt, hanem pénzt is megtakarítottak: több mint 30 millió forinttal került kevesebbe a szóban forgó programcsomag alkalmazásával az  adminisztrációjuk.

Tavaly júniusban indult el a Budapest Pénzügyi Asszisztens (BUPA), amellyel a Budapest Bank a bankszektorban az elsők között nyújt online számlázási szolgáltatást a kisvállalatok számára. A szolgáltatás az első olyan nyílt bankolásra épülő pénzügyi asszisztens a piacon, amivel – a bankszámlával összekötve – lehetővé válik, hogy egy beérkező számla kiegyenlítéséhez ne legyen szükség az adatok másolására, hanem a tranzakciók ugyanezen a felületen azonnal elindíthatók legyenek.

A 10 ezer regisztrált cégvezető ki is használta a funkciót: eddig több mint 1300 tranzakciót indítottak a programmal 350 millió forint összegben, és közel 6000 bejövő számlát kezeltek, összesen 1,4 milliárd forint értékben.

A számlákat a program automatikusan elküldi az adóhatóságnak és a könyvelőnek, így a Budapest Pénzügyi Asszisztenssel időt és költségeket takarítanak meg a vállalkozók, minden egyes online kiállított számlával 700 forintot spórolnak cégüknek. A felhasználók nemcsak számlázóként, hanem valódi pénzügyi asszisztensként tekintenek a programra: az ügyfelek 70 százaléka össze is kapcsolta a Budapest Banknál vezetett vállalkozói számlájával, és aktívan használja kiállított számlái státuszának nyomon követésére, valamint a bejövő számlák kifizetésére.

„A Budapest Banknál kiemelten foglalkozunk a kkv-szektorral, folyamatosan monitorozzuk igényeiket, és fejlesztéseinket ennek megfelelően hajtjuk végre. Hiszünk benne, hogy versenyképességük záloga a digitális megoldások minél szélesebb körű alkalmazása, mégis azt tapasztaljuk, hogy sokan még mindig papíralapon számláznak. Annak érdekében, hogy még többen használhassák a szolgáltatást, különböző mobileszközökre is optimalizáljuk a felületet, valamint hamarosan már nem csak Budapest Bank ügyfelek élvezhetik majd a számla-összekapcsolás előnyeit” – mondta Szenttamási Norbert a Budapest Pénzügyi Asszisztens termékfejlesztési és pénzforgalmi vezetője.

A Budapest Bank az első hazai kereskedelmi bankok között jött létre 1987-ben, a tíz hazai nagybank egyike. Az univerzális bank a lakossági szolgáltatások mellett évtizedek óta a hazai kis- és középvállalkozások elkötelezett partnere, piaci pozíciója különösen erős a szegmensben. A bank leányvállalataival, a Budapest Alapkezelő Zrt.-vel, a Budapest Lízing Zrt.-vel és a Budapest Eszközfinanszírozó Zrt.-vel közösen összesen közel 3000 munkavállalót foglalkoztat, országos fiókhálózat pedig mintegy 100 bankfiókot foglal magában. 2006-ban a hazai bankpiacon elsőként vidéken, Békéscsabán nyitotta meg operációs központját, ezzel 800 munkahelyet teremtve a régióban.

A felelős gondolkodás a pénzintézet tevékenységének minden szintjén érvényesül, társadalmi felelősségvállalási stratégiájában kiemelt helyen szerepel a pénzügyi tudatosság, a közösségi értékek iránti elkötelezettség, az önkéntesség, az esélyegyenlőség biztosítása, valamint a környezetvédelem. A Budapest Bank csoport az MKB Bankkal és a Takarékbankkal együtt a Magyar Bankholding Zrt. csoport tagja, amiről bővebb tájékoztatást a www.magyarbankholding.hu weboldalon olvashat az érdeklődő – tartalmazza az ismertetés.

Címkék:
budapest bank, pénzügy, internetbank, számlázóprogram, budapest pénzügyi asszisztens,