Ami szem-szájnak ingere (x)

Agro Napló2021. február 17. 09:46

Amit a hozzáértő agrárszakember, kertész szeme lát, azt egyetlen egy technikai rendszer sem képes helyettesíteni. Az Árpád-Agrár Zrt. munkatársai, kertészei a növénnyel fekszenek, azzal is ébrednek és ez így van jól, hiszen a felelős munkavégzés másképp nem is volna lehetséges. Amikor megveszünk néhány szem paprikát jó, ha eszünkbe jut az is, ahogyan termelték, ahogyan gondos kezek segítették a növekedését.

Vígh Tibor üvegházvezetővel beszélgettünk, aki a 2020 évben épült 2,5 hektáros szegvári paprikatermesztő üvegház működését mostanra már jól megismerte, és mint mondja; „soha nincs megállás”.

A napi feladatok során hogyan lehetséges megállapítani a terméssel kapcsolatos elvégzendő feladatokat, hogy képzeljük ezt el a gyakorlatban, minden egyes tövet szükséges szemügyre venni?

Igen, valójában megnézzük, ha nem is minden tövet, de minden sort és heti szinten minden utat átjárunk. Egy kolléga egész héten ezt figyeli, vizsgálja a növényeket, hogy van-e valami kártevő gondunk, vagy az ápolással hogy állunk. A növényápolást inkább én figyelem, ő pedig a kártevőket.

A 2,5 hektáros területet, 84 ezer paprikatővel, azok termésének szemrevételezésével napi vagy heti szinten bejárni igen nagy és felelősségteljes feladat is. Van olyan beépíthető technikai rendszer, ami mindezt képes ellenőrizni?

Az biztos, hogy nagy feladat, de ezt létezhetetlen gépesíteni, hiszen a hozzáértő emberi szemnél nincs jobb és nem is helyettesíthető. Be is bizonyosodott az, hogy berakhatunk bárkit egy monitorozásra, hogy átnézze, de az, aki ért hozzá, aki látja, hogy milyen a növény, mire van szüksége, milyen kórokozó ellen és hogyan kell védekezni, vagy éppen a hasznos bogarak mennyire szaporodnak, ahhoz tudni kell, hogy egyáltalán mit kell figyelni. Az a kollégánk, aki ezzel foglalkozik, heti 5 napját igénybe veszi az, hogy a teljes területet bejárja.

Mi a beosztás menetrendje, mikor és milyen feladatokat szükséges ellátni?

Heti rendszerességgel szedünk, minden hétfőn, vagy kedden és 3-4 nap ápolunk, tehát tekerik és ápolják a növényt a dolgozók. Összességében nincs megállás, amikor nem kell ápolnunk, akkor van egy másik terület, ahová átirányítjuk az itt dolgozókat.

Mennyi ideig tanulnak az újoncok, akik eddig nem ezzel foglalkoztak?

Akik itt dolgoznak, azok nagyon régi munkatársak és régóta paprikatermeléssel foglalkoznak, de van úgy, hogy egy-egy új jelentkező bejön próbára, megmutatunk mindent és egy-két hét alatt mindent begyakorolnak. Van, akinek nagyon rááll a keze és szinte azonnal tudja, hogy mi a feladata, akad persze olyan is, akinek egy picit nehezebb.

Egyáltalán van ebben a szakmában tévedési lehetőség, problémát okozhat, ha nem tudja, hogy mit szakíthat le?

Nagyon fontos, hogy például nem a hajtáscsúcsot, nem a növény tetejét törjük le, hanem az oldal kacsot. Volt már arra is példa, amikor egy új munkatárs letörte a paprika tetejét, de figyelemmel kísérjük az új dolgozók munkáját is és ez nem fordulhat többé elő. Szerencsére a paprika az a növény, ami egy-két hét után az oldal kacson kihajt és vihetjük tovább.

Az itt látható kultúra milyennek mondható és a mai nap folyamán mennyit lehetséges szedni?

Az állomány szép, egyre több paprika van rajta, meglátszik az a pár nap, amikor kisütött a nap. A mai nap folyamán 30-40 mázsa paprikát szedünk, a jövő héten ennél többet, várhatóan 50-60 mázsát. A későbbiek folyamán, hetente szintén 50-60 mázsát. Ebben az időszakban, ilyen fényviszonyok között ez a mennyiség jónak mondható.

A mindent tudó új üvegház beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

Az eddigiek alapján igen, nagyon jó a hő-elosztása, precíz az energiaernyő és hatékonyan működik, a ventilátorok is nagyon profin végzik a dolgukat. Tehát ha az üvegházban egy félfokos hőmérséklet különbséget érzékelnek, akkor már bekapcsolnak és kiegyenlítik azt.

Országosan van arra precedens, hogy ilyen egybefüggő, 2,5 hektáros területen, ilyen belmagasságban teremjen paprika?

Van egy termelő, aki hasonló területen termel paprikát, de ott nincs ilyen ventilátor rendszer, talán energiaernyő sincs, tehát ez annál sokkal korszerűbb már. Azt azért elmondhatjuk, hogy ez az üvegház több szempontból is kuriózumnak mondható a többihez képest. A mostani szedésnél már egy-két dolgozónak fel kell állnia az új szedő-ápoló kocsira, mert már a földről nem lehet elérni. A jövő héten és azt követően az itt dolgozók nagy többsége már csak ezekről a kocsikról fog szedni.

Megszokták az újdonságot, a magasságot?

Van, aki egy picit még fél, talán a fele simán veszi ezt az akadályt, de mivel ezek az új kocsik nagyon biztonságosak és valóban egy gombnyomással működnek, megkönnyítik a munkát, tehermentesítik a dolgozót, ezért remélhetően hosszú távon mindenki megszereti és meg is szokja majd.

Felmegyünk olyan magasságba, amíg csak lehet?

Igen, kapaszkodj!

Nagy örömmel kapaszkodtam, hogy belássam azt a fantasztikus termést, ami egy következő századba repíti minden halandó fantáziáját. A szemet gyönyörködtető termés ilyen magasságban kissé futurisztikusnak is mondható, miközben ennek láttán az járhat mindenki fejében, hogy a 12 hónapon át termő kultúra, ropogós és zamatos étkezési TV paprika hány száz és sok ezer ember egészségét táplálja, erősíti. Ezért érdemes dolgozni és a terület mellett azt is belátni, hogy az egészséges hazainál nincs jobb ezen a földkerekségen.

Ezen a 2,5 hektáron belül van-e kedvenc sorod, vagy hajód?

Van különbség attól függetlenül, hogy a ventilátorok kiegyenlítik a hőmérsékletet. A régi házban is volt egy-egy sor, ahol jobban, intenzívebben nőtt a paprika. Mindig van olyan területe, ami jobban tetszik. Ha sok a paprika, akkor jobban tetszik a szemnek is.

Most 4,5 méterre vagyunk a földtől, jól érzékelem, hogy itt sokkal hűvösebb van?

Igen, az energiaernyő most nyit ki és ilyenkor fölülről a hideglevegő leáramlik, azt érezzük. Éppen ezért a ventilátorok keringtetik a hideglevegőt és ezzel kiegyenlítődik, e nélkül pedig a hideglevegő lezúdulna a növények csúcsára, ami kedvezőtlen hatást gyakorolna a fejlődésükre.

Jelen pillanatban hány fok van?

Itt most 21-22 °C fok van, ami ideális a növények számára. Fontos, hogy több irányból is dolgozik a fűtés, amelyek; talaj, vegetációs és lombfűtés. Ez utóbbit nem túl régóta használjuk, de igen sok hozadéka van, hiszen ezzel minden irányból érkezik a meleg levegő és a növény növekedésnek indul és kéri a vizet.

A napfényes órák számának növekedése, a megfelelő technikai háttér, a hozzáértő szakembergárda együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy minél több egészséges paprika teremjen, amely kiszolgálja a hazai fogyasztókat. A föld mélyéből érkező termálenergiát semmilyen fosszilis energiaforrás sem pótolhatja, ami ebben a térségben, – Csongrád megyében, avagy kis Új-Zélandon – valódi kincsnek számít és a kertészetek egyik alapfeltétele is.

Szerző: Both Ildikó; Fotó: Arany Sándor Gábor
Kapcsolat: gold.both@gmail.com; Web: arpad.hu

Címkék:
kertészet, paprika, hajtatás, üvegház, árpád-agrár zrt.,