Jobb tápanyag-ellátással a búzatermés stabilitásáért (x)

Agro Napló2020. szeptember 10. 14:33

Jelentős foszfor- és káliumhiány alakult ki a hazai művelhető szántóföldeken az elmúlt évtizedek gazdálkodási, műtrágyázási gyakorlata miatt, a negatív tápelem mérlegek hatására pedig az őszi búza évenkénti termés stabilitása is romlott. Tudatosabb, harmonikus tápanyag ellátással ezen sokat lehetne javítani. Természetesen nem állítható, hogy az évjárat-hatásokat – különösen a csapadék hiányt – ki lehet egyenlíteni, de ésszerű foszfor és kálium pótlással növelni lehet a termés stabilitást.

 A kalászosok termésbiztonsága a megfelelő műtrágyázáson is múlik

Kereken húsz éve jelent meg Dr. Horváth József: Friss foszfort a búzának! című cikke. (Gyakorlati Agrofórum, 2000. 10. sz. 34. old.) Az azóta eltelt húsz év hazai trágyázási gyakorlata alapján azt mondhatnánk, hogy „friss foszfort” (és káliumot is), de gyorsan, amíg nem késő. A szakértők már 2005-ben ezt írták:„Talajaink többségének P-ellátottsága megítélésünk szerint mára az agronómiailag optimálisnak tekinthető szint alá került. A harmadik tápelem, a környezetre egyébként semmilyen veszélyforrást nem jelenő kálium 110 évig kumulált mérlege pedig éppenséggel 600 kg/ha K2O negatívumot mutat, tehát ennyivel szegényedhettek talajaink a 110 év alatt” (Csathó és Radimszky, 2005).

Ha megnézzük az elmúlt évtizedek trágyázási gyakorlatát, akkor azt látjuk, hogy a '80-as évek viszonylag kiegyenlített NPK arányai jelentősen eltolódtak a nitrogén felhasználás irányába. (1. ábra)

1. ábra: Kijuttatott NPK hatóanyag arányok változása (KSH adatok)

Talán nem meglepő, hogy ezzel a trágyázási gyakorlattal a talajaink foszfor és kálium mérlege újra negatív lett. (2. ábra)

2. ábra: Talajaink PK éves mérlegei (KSH adatok)

A negatív tápelem mérlegek hatására az őszi búza évenkénti termés stabilitása is romlott. (3. ábra)

3. ábra: Őszi búza termés ingadozása hazánkban (KSH adatok)

Természetesen nem állítjuk, hogy az évjárat-hatásokat (különösen a csapadék hiányt) ki lehet egyenlíteni harmonikus tápanyag ellátással, de ésszerű foszfor és kálium pótlással növelni lehet a termés stabilitást. Abban pedig megegyezhetünk, hogy minden tervezés alapja a kiszámíthatóság.

Előző kalászos cikkünkben írtunk a foszfor és kálium alaptrágyázás fontosságáról. Az egyenletes hatóanyag arányt biztosító, kiváló vízoldékonysággal rendelkező PhosAgro NPS és NPK műtrágyák előnyeiről. Azóta raktárunkban van egy új termék a PhosAgro APP NP 11-37 folyékony ammónium polifoszfát műtrágya. A polimer lánc teszi különlegessé a benne található foszfor hatóanyagot. A talajba kerülve az egyszerű foszfor műtrágyák ortofoszfát molekuláiból a foszfor nagyon gyorsan lekötődik a talajkolloidok felületén, vagy a pH függvényében különböző fém-foszfátok formájában. A polifoszfát forma megvédi a foszfor hatóanyagot a talajban történő lekötődéstől. A talajban a nedvesség, a gyökérsavak és enzimek hatására fokozatos hidrolízisen mennek keresztül a polifoszfátok és folyamatosan biztosítják a növények tápelem felvételét.

A Keleti Agrár hatékony folyékony foszfor műtrágyát is értékesít

A PhosAgro APP NP 11-37 folyékony műtrágya kifejezetten alkalmas starter-trágyázásra. Kijuttatása vetőgépre szerelt adapterrel történhet 30-40 l/ha dózisban. Folyékony starter adapter hiányában magágynyitás előtt felületre is kiszórható nagyobb 100-150 l/ha dózisban is. A gyökerek által fel nem használt polifoszfát a csapadékkal akár 10 cm-t is elmozdul és folyamatosan biztosítja a növények gyökerének foszfor ellátását.

A PhosAgro APP NP 11-37 folyékony foszfor hatóanyag természetesen drágább a szilárd ortofoszfát műtrágyák foszfor hatóanyagánál, ezért azok kiegészítésére, vagy a hirtelen fellépő foszfor igények kielégítésére (pl. gyökérképződés) használjuk.

A PhosAgro APP NP 11-37 elérhető tartályos (20 m3), IBC (1.000 liter) és kannás (10/1) kiszerelésben a Keleti Agrár Kft. telephelyein illetve a Keleti Agrár márkakereskedői telephelyein. Igény esetén a vevő telephelyére szállítjuk.

Jó foszfor- és igen jó kálium-ellátottságú talajok esetén nagyon jó szilárd alaptrágya lehet a PhosAgro NP(S) 16-20-(12) komplex műtrágya 200 – 300 kg/ha dózisban.

keletiagrar.com
+36 70 675 2071

Címkék:
foszfor, műtrágya, tápanyag-utánpótlás, keleti agrár kft., phosagro,