EUROFERTIL TOP 51 NPK (x)

Agro Napló2020. június 10. 12:17

Jól tudjuk, hogy az őszi vetésű növények alaptrágyázása során nagy hangsúlyt kell fektetni a foszfor és a kálium utánpótlására. Ennek érdekében újabb elemmel bővítettük termékportfóliónkat, hogy ezáltal az Ön igényeit is kielégíthessük.

A tápanyag-utánpótlási technológiák közül a kívánt termésmennyiség elérése szempontjából legnagyobb jelentőséggel az alap- és startertrágyázás bír. A vegetációs időszak későbbi fázisaiban ezt a műveletet, és a művelet által biztosított előnyt behozni, vagy más technológiai beavatkozással helyettesíteni nem tudjuk. Általános gyakorlat, hogy vetés, illetve ültetés előtt – vagy azzal egymenetben – nagyobb mennyiségű nitrogén, foszfor és kálium hatóanyagot juttatunk a talajba. Ezzel megfelelő ellátást biztosíthatunk a tenyészidőszakra, de gyakorta megfeledkezünk a mezo- és mikroelemek szerepéről, pedig ebben az időszakban a zavartalan fejlődéshez ezek a tápelemek is nélkülözhetetlenek.

A tápelemek között a foszfor a kevésbé mobilis elemek közé tartozik, hajlamos a lekötődésre (talajkolloidok felszínén, kalcium, alumínium és vas-foszfátok formájában), kilúgozódása nem jellemző. Feltáródása szerves és szervetlen formából egyaránt lassan megy végbe. A talaj 300-600 kg/ha oldható foszforkészletéből jellemzően csupán 1-2 kg/ha van jelen oldott formában. Ezért fontos az őszi búza és a repce számára könnyen felvehető friss foszfor kijuttatása még foszforral közepesen vagy jól ellátott talajokon is.

A foszfor a generatív fejlődés szempontjából a legfontosabb tápelem. Szerepe van az energiaszállításban és tárolásban, a fotoszintézis és az egyéb anyagcsereforgalmi folyamatok energiafedezetét adja. A fejlődés kezdeti szakaszában a gyökérképződéshez, a reproduktív szakaszban pedig a virág- és termésképzéshez szükséges jelentős mennyiségben.

A növények foszfortartaléka gyorsan fogy, könnyen felvehető foszfor hiányában a növekedés lelassul, az alsó levelekről vöröses antociános elszíneződés indul. A tünet jellemzően a kora tavaszi időszakban jelenik meg mikor a hideg talajból a foszforfelvétel korlátozott.

A foszfor EUROFERTIL TOP 51 NPK termékünkben is az úgy nevezett TOP-PHOS szerves hatóanyag formájában található. A TOP-PHOS molekula Ca hidakon keresztül alkot komplexet a foszforral. A hatóanyag akkor szabadul fel a komplexből, amikor a talaj vízoldható foszforkészlete a növény foszforfelvételének köszönhetően csökken. Ezzel folyamatosan biztosítja a közvetlenül felvehető foszfor hatóanyag gyors pótlását.

A kálium a talajban nagyrészt szilikátokhoz kötve található meg, ezért az agyagtartalom növekedésével a káliumtartalom szintén nő. Az összes káliumtartalom a talajban maximum 3-5 %. Ennek 1-2 %-a kicserélhető rész, és ennek csak 1-2 %-a van jelen a talajoldatban. Azonos káliumtartalom esetén a lazább talajokban mindig több a felvehető kálium, mint a kötöttebb talajokon, ezért az agyagos talajokon (réti talajok) különösen ügyelnünk kell a kálium visszapótlására. Lekötődése aszályos időjárás esetén, illetve a káliumtrágyázás több évig történő elhagyása következében jelenthet problémát. A jobb télállóság, szárazságtűrés és szárszilárdság érdekében minden évben gondoskodni kell a kálium utánpótlásáról.

A startertrágyázás során kijuttatott mezo és mikroelemek az intenzív termesztéstechnológiák elengedhetetlen tápelemei.

Ilyen fontos mezoelem például a kalcium, ami elengedhetetlen a gyökerek egészséges és normális fejlődéséhez, a sejtfalak megfelelő kialakításához, valamint a szénhidrát anyagcsere szabályozásához. Hiányában ezek a folyamatok elégtelenül működnek, súlyos esetben pedig a növény pusztulását is okozhatja. A kalcium legnagyobb része a sejtfalban halmozódik fel, mozgása a növényben igen korlátozott, ezért fontos, hogy a növény a gyökérzónában kellő mennyiségű kalciumot találjon.

Az EUROFERTIL TOP 51 NPK termék speciális alapanyaga a MESCAL. Magas CaCO₃ és MgO tartalmának, valamint mikroporózus szerkezetének köszönhetően rendkívül hatékony módon vesz részt a talaj kémhatásának beállításában és fenntartásában. A MESCAL a pH javításával együtt jó hatással van a talajszerkezetre, mivel a talajalkotó szerkezeti egységek kötéséhez szükséges, gyorsan ható kalciumot visz a talajba.

A mikroelemek közül a cink az auxin-hormonok szintézisét serkenti, így alapvetően befolyásolja a gyökér és szárnövekedést. A bórnak fontos szerepe van a szénhidrátok szállításában az anyagcsereforgalmi folyamatokban, és a tápanyagok raktározásában. A bór hiányára a növények már a telelés előtt érzékenyen reagálnak, mivel a gyökérzet fejlődése nem megfelelő, ezért tavaszra csökken a tőszám, vontatottabban indul a vegetáció. A jó bórellátás nélkülözhetetlen a virágok fejlődéséhez és a megtermékenyüléshez.

A startertrágyázás során kijuttatott kén a kezdeti fejlődés során nem csak az enzimatikus folyamatok katalizátoraként és a nitrogénfelvétel közvetlen szereplőjeként tölt be fontos szerepet, hanem javítja a növények télállóságát, fagytűrő képességét is. A magnézium talajon keresztül történő pótlásával növelhetjük a termés mennyiségét, és javíthatjuk a minőségi paramétereket is.

A tápelemek kijuttatása mellett fontos, hogy azok beépüléséről, és az anyagcserefolyamatok zavartalanságáról is gondoskodjunk. A kirobbanó kezdeti fejlődés biztosítása érdekében használunk termékeinkben biostimulátor komplexeket.

A PHYSIO+ biostimulátor komplex fő összetevője a magas aminopurin tartalmú barnaalga kivonat. Az aminopurinnak fontos szerepe van a kalcium felvétel fokozásában, aminek köszönhetően a gyökérszőrök képződése intenzívebbé válik, így egyre nagyobb felületen képes a növény táplálkozni. Az aminopurin az élettani folyamatok katalizálásán keresztül hatékonyabb tápanyagfelvételt, szállítást és beépülést eredményez. A gyökér és hajtásképződés támogatása pozitív hatással lesz az aminosavak képződésre, a fehérjeszintézis és a fotoszintézis folyamatára.

Az EUROFERTIL 51 NPK termékünk tápelem és biostimulátor tartalmával támogatja a búza, repce őszi fejlődését, segíti az állományok megerősödését és fokozza a télállóságot elősegítve a tavaszi erőteljes újraindulást.

További részletekért keresse Timac AGRO szaktanácsadóját, látogasson honlapunkra vagy kövessen minket folyamatosan frissülő Facebook oldalunkon. Az Ön eredménye a mi valódi sikerünk!

www.timacagro.hu
www.facebook.com/TimacAGROHungaria/

Címkék:
timac agro kft., műtrágya, alaptrágyázás, alaptrágya, eurofertil top 51 npk,