Ha talajvizsgálat és tápanyag-gazdálkodási terv készítés, akkor YIELD SERVICE (x)

Agro Napló2020. április 16. 11:06

Hazánkban sok helyütt még mindig a megszokásokon alapuló tápanyag-utánpótlási gyakorlat a jellemző. Ez a berögződött rutin alapvetően nem a talaj adottságaiból és tápanyagkészletéből indul ki.

Így előfordulhat, hogy lesznek olyan tápelemek melyekből túlzott – akár a növény számára káros – mennyiség áll rendelkezésre vagy ennek az ellentéte. Tudnunk kell, hogy bizonyos elemek túlzott jelenléte gátolja más elemek felvehetőségét még akkor is, ha azok egyébként elegendő mennyiségben vannak jelen a talajban. Ezek a szélsőségek nem csupán az adott évi termés minőségére és mennyiségére, de magára a talajra, így a jövőbeni eredményekre is hatással van.

E problémakör kezelésére kínál megoldást a Timac AGRO YIELD SERVICE programja, mely végeredményben egy méréseken alapuló tápanyag-gazdálkodási terv elkészítését foglalja magában. Mivel egyre több Európai Uniós és hazai támogatás feltétele a talajvizsgálaton alapuló tápanyag-utánpótlás, célszerű azt a gyakorlatba is átültethető módon elvégeztetni, és tudatosan kialakítani az egyes táblák tápanyag-utánpótlását.

Hogyan csináljuk?

A YIELD SERVICE szolgáltatásra alapozott tápanyaggazdálkodási gyakorlat első lépése a talajmintavétel. Ezt követi a megvett minták bővített laboratóriumi vizsgálata. Végezetül kollégáink a kapott adatok segítségével és a gazdálkodóval egyeztetve állítják össze az áttekinthető, könnyen értelmezhető és okszerű tápanyag-gazdálkodási tervet. Ennek alkalmazásával elkerülhető a hatóanyagok felesleges mértékben történő kijuttatása.

A környezettudatos és okszerű gazdálkodási gyakorlat mellett fontos tudnunk azt is, hogy Magyarországon a mezőgazdasági területek jelentős része nitrátérzékeny, ami komoly tápanyag-kijuttatási előírásokat von maga után. Ezeken a területeken műtrágyát kizárólag talajvizsgálatra alapozott tápanyag-gazdálkodási terv alapján lehet felhasználni. Ezen tervek elkészítésekor figyelembe kell venni a talaj tápanyag-ellátottságát, a növény tápanyagigényét, az elővetemény hatást és a korábban kijuttatott szerves trágya nitrogénigény csökkentő hatását.

A YIELD SERVICE szolgáltatásnak és az optimalizált tápanyag-kijuttatási technológiának köszönhetően partnereink termésük minőségét és hozamát növelni tudták, ennek köszönhetően pedig magasabb bevételt realizáltak! Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a tudatos tápanyagutánpótlás következtében a környezeti terhelés is csökkent.

YIELD SERVICE szolgáltatásunk részeként 2014-ban indítottuk el YIELD SERVICE + programunkat, mely már kimondottan a precíziós gazdálkodási gyakorlatra specializálódott. A talajvizsgálatok és a légifelvételek egyidejű használatával a tápanyag-gazdálkodási, és kijuttatási tervek nem csupán táblaszinten, hanem a táblákon belül lehatárolt homogén egységek szintjén, úgynevezett menedzsmentzónánként készülnek el. A precíziós gazdálkodási rendszerek működtetéséhez természetesen speciális eszközök (GPS-szel ellátott erőgépek, szórók stb.) is kellenek, viszont a differenciált tápanyagutánpótlásnak köszönhetően csökkenthető a kijuttatott műtrágya mennyisége, a hasznosulás, hatékonyság, tábla tápanyagellátottság homogenitása pedig jelentős mértékben javul.

„A Timac AGRO-val a kapcsolatom közel egy évtizedre nyúlik vissza, de szorosabbá éppen a YIELD SERVICE révén vált 2016-tól.” – mesél a szolgáltatásról Monoki Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei partnerünk. „Az elvárásom az volt, hogy a YIELD SERVICE révén precízebbé és hatékonyabbá váljon az inputfelhasználás. A gazdaság teljes területén elvégezték a talajmintavételt, ami a tervezés alapját adja. Ebből körülbelül 350 hektáron indult el a precíziós tápanyag-kijuttatás, ahol a táblaméretek és a tulajdonviszonyok alapján ez észszerűnek tűnt. A fennmaradó területen is a YIELD SERVICE-ben kidolgozott kijuttatási tervek alapján dolgozunk, de a táblákat egységesen kezeljük. A tervezés és a megvalósítás menete röviden a következő. A talajvizsgálati eredmények, az adott táblára kerülő növények és a tervezett termésmennyiségek alapján még az elővetemény aratása előtt elkészül egy előzetes terv. Az aratás után a termésmennyiségnek megfelelően még korrigáljuk az értékeket, és indulhat a következő növény alaptrágyázása. Foszfor és kálium esetében a táblarészek közötti egyenlőtlenségek csökkentésére törekszünk, az egyes menedzsmentzónák ennek megfelelően kapnak kisebb vagy nagyobb adagot ezekből a tápelemekből.  Az adagok változtatását a gép már automatikusan végzi a feltöltött kijuttatási terv alapján.”

Programunk – legyen szó nitrátérzékeny, AKG-s, hagyományos vagy precíziós gazdálkodásra berendezkedett gazdaságról – a jogszabályi előírások figyelembevételével és betartásával az alábbiakat foglalja magában:

  • talajmintavétel,
  • részletes, leíró tábladiagnosztika,
  • talaj oldaláról felmerülő limitáló tényezők rangsora,
  • tápanyag-utánpótlási költségelemzés,
  • talaj-ellátottsági térképeket táblánkként,
  • személyes szakmai konzultáció,
  • talajvédelmi szakértő által ellenőrzött szaktanácsadás,
  • részben levásárolható szolgáltatási költség.

További részletekért keresse Timac AGRO szaktanácsadóját, látogasson honlapunkra vagy kövessen minket folyamatosan frissülő Facebook oldalunkon. Az Ön eredménye a mi valódi sikerünk!

Legyen a megoldás közúti vagy vízi szállítmányozás, cégünknél minden eszközzel arra törekszünk, hogy a megfelelő módon, és a megfelelő időben tudjunk ellátást nyújtani a tápanyagutánpótlás területén Önnek is. Magas és megbízható minőségű termékeink folyamatosan rendelkezésre állnak, a belföldi és külföldi áruszállítás pedig a megszokott módon zavartalanul, precízen és pontosan zajlik, valamint Változatlanul elérhető YIELD SERVICE programunk is. Ránk most is számíthat, mert az Ön eredménye a mi valódi sikerünk!

Címkék:
timac agro kft., yield service, tápanyag-gazdálkodás, tápanyag, yield service+, talajvizsgálat,