Nagy licitcsatákat hozott az élő mezőgazdasági aukció (x)

Agro Napló2020. február 20. 09:16

A vártnál is nagyobb sikert hozott az Intergavel Kft. által szervezett élő mezőgazdasági gépárverés a Somogy megyei Kéthelyen: az árverésre bocsátott 70 tétel több mint 90%-a talált új gazdára. A kialakuló „licitcsatáknak” köszönhetően az árak szépen felkúsztak, a megbízó megelégedésére – ezzel együtt, minden vevő elégedetten távozhatott az eseményről, amely egész biztosan nem az utolsó ilyen alkalom volt.

„Szeretnénk, hogy amikor a dinamikusan bővülő mezőgazdaság szereplői a gépparkjuk korszerűsítése mellett döntenek, az aukció, mint lehetőség is ott legyen a látókörükben. Ha a mostani rendezvényt nézem, jó úton haladunk efelé” – mondta el Kocsis Csaba, az Intergavel Kft. ügyvezetője a cég által szervezett, február 18‑i élő gépárverés kapcsán.

Szavait igazolja, hogy a Somogy megyei Kéthely egyik exkluzív borbirtokán zajló eseményt valóban páratlan érdeklődés övezte. Már előzetesen is mintegy 90-en regisztráltak, végül pedig 130-nál is több licitáló gyűlt össze, hogy lecsapjon a Hubertus Bt. használt gépeire és eszközeire. Az összesen 70 tételből álló, többek közt mezőgazdasági erőgépeket, szállító-, és talajművelő eszközöket, illetve haszongépjárműveket felvonultató listáról összesen 64 eszközt „ütöttek le”, vagyis a teljes kínálat 91%-át.

A résztvevők átélhették az élő aukciók semmihez nem hasonlítható varázsát, hiszen egy-egy világhírű gyártó által jegyzett traktorért vagy épp vetőgépért gyakran izgalmas verseny alakult ki, aminek eredményeként a vételárak végül átlagosan 22%-kal haladták meg a kikiáltási árakat. Az összegek azonban még így is kedvezőbbek voltak, mintha valaki kereskedő közbeiktatásával próbált volna használt agrárgépekhez jutni, azaz nyugodtan mondhatjuk, nemcsak az élmény miatt érte meg eljönni a többségnek.

Azt pedig, hogy a hasonló eseményekre már most is jelentős igény van, jól jelzi, hogy a Balaton nyugati csücskétől kissé délre fekvő településre, a Békés megyei Kétsopronyból és a Hajdú-Bihar megyei Derecskéről is érkeztek licitálók – mindkét vendég 350-400 km-t utazott az eseményért. Az Intergavelnél elárulták, a jövőben számos régióban szeretnének hasonló rendezvényeket tető alá hozni, akár úgy is, hogy egy helyszínre több környékbeli cég gépeit gyűjtenék össze egy közös aukcióra.

Az ipari aukciók hazai specialistájánál egyébként is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek az agráriumra: az internetes oldalukon jelenleg is fut egy Baranya megyei cég mezőgazdasági gépárverése, és hamarosan elérhetőek lesznek a mostani élő aukcióval elégedett Hubertus Bt. gépalkatrészei és tartozékai is.

Címkék:
árverés, mezőgazdasági gépek, licit, aukció, intergavel kft., gépárverés,