Agro Napló • 2026. november 17. 14:31
A sorozatosan gyenge termések miatt csökkenő referenciahozamok egyre nehezebbé tehetik, hogy a gazdák kártérítéshez jussanak aszály vagy tavaszi fagykár után. A növénybiztosítások alapjául szolgáló számítások és a merev feltételek így éppen akkor korlátozhatják a biztosítási védelmet, amikor az időjárási kockázatok miatt nagyobb szükség lenne rá - írja az Agrárszektor.
A referenciahozam alkalmazását bíráló elemzés szerint a korábban működőképes módszer 2026-ra már nem igazodik megfelelően a megváltozott termelési körülményekhez. A problémát elsősorban az egymást követő kedvezőtlen évjáratok, valamint a hozamadatok kezelésének kötött szabályai okozzák.
A számítás alapját a termelők által az egységes kérelemben, növényenként a Magyar Államkincstárnak bejelentett hozamadatok adják. Az elmúlt öt év eredményei közül elhagyják a legalacsonyabbat és a legmagasabbat, a referenciahozamot pedig a fennmaradó három év átlagából határozzák meg.
A biztosítási feltételek alapján aszály és tavaszi fagy esetén a biztosítók üzemi szinten vizsgálják az érintett növény hozamát. A gazdaság adott növénnyel bevetett tábláin hozambecslést végeznek, majd az ezekből megállapított üzemi hozamot vetik össze a referenciaértékkel. Kártérítést csak akkor fizetnek, ha a megállapított hozam a referenciahozam 50 százaléka alá esik.
Ez különösen ott jelenthet gondot, ahol az elmúlt öt évben több súlyos terméskiesés is előfordult. Ha két év is nagyon gyenge volt, a legrosszabb eredmény kiejtése után is marad olyan adat, amely jelentősen lefelé húzza az átlagot. Az elemzés szerint egyes megyékben a kukorica referenciahozama már mindössze hektáronként három tonna, de az őszi vetésű növényeknél is csökkenés tapasztalható. Ilyen alacsony kukoricahozam mellett a térítési küszöb hektáronként másfél tonna alá kerül, így jelentős termésveszteség esetén is elmaradhat a kifizetés.
További nehézséget okoz, ha a termelő valamelyik évben nem termesztette az adott növényt. A hiányzó adat helyére ilyenkor a megyei, ennek hiányában az országos referenciahozam kerül. Gazdaságátadás vagy öröklés esetén sem vihetők tovább automatikusan a korábbi gazdálkodó saját hozamadatai, hanem szintén a megyei referenciaértéket kell alkalmazni. Ez a tényleges termőképességnél jóval alacsonyabb viszonyítási alapot eredményezhet.
A több megyében gazdálkodó vállalkozásoknál az is torzítja a számítást, hogy saját hozamadat hiányában a székhely szerinti megye referenciaértékét veszik figyelembe, nem a termőterület tényleges elhelyezkedését. Az elemzés az adatrögzítési hibák kezelését is kifogásolja, hiszen egy tévesen megadott adat – például egy elgépelt tizedesvessző – utólag még hivatalos dokumentumokkal sem javítható.
Az üzemi szintű kármegállapítás emellett az öntözött és az öntözetlen területek közötti különbségeket is elfedheti. Az öntözött táblák jobb termése megemeli a növény üzemi átlaghozamát. Emiatt a súlyosan aszálykáros, öntözetlen táblák vesztesége ellenére sem feltétlenül teljesülnek a kifizetés feltételei.
A csökkenő referenciahozam tehát nemcsak a korábbi évek veszteségeit tükrözi, hanem a későbbi kárrendezés küszöbét is lejjebb szállítja. Emiatt a biztosítás egyre kevésbé nyújt érdemi védelmet azoknak a gazdaságoknak, amelyeket sorozatos időjárási károk sújtanak.