Agro Napló • 2026. szeptember 20. 11:01
A globális kereskedelem révén Európába kerülő, természetes ellenség nélküli inváziós kártevők hatalmas ökológiai és gazdasági veszélyt jelentenek a kontinens ökoszisztémájára. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által felidézett, a kétezres évek elején kezdődött olaszországi eset jól példázza, hogy két rendkívül pusztító ázsiai cincérfaj megtelepedését csak drasztikus, összehangolt növény-egészségügyi intézkedésekkel és a lakosság bevonásával lehetett megfékezni, megmentve ezzel a helyi erdőket és parkokat - tudósított az Agrárszektor.
Az interkontinentális áruforgalom növekedésével egyre gyakrabban érkeznek Európába olyan idegenhonos növények, kártevők és kórokozók, amelyek természetes ellenségek hiányában gyorsan és kontrollálatlanul szaporodnak. A növényvédelmi hatóságok határozott fellépése jelenti az egyetlen hatékony védekezést ellenük. Olaszországban 2000 tavaszán vették észre egy addig Európában nem azonosított kártevő, a citruscincér nyomait juhar- és bükkfákon. Az Európai és Földközi-tengeri Növényvédelmi Szervezet (EPPO) azonnal a legmagasabb kockázatú karanténkártevők közé sorolta a rovart, és teljes kiirtási protokollt rendelt el.
Ez a gyakorlatban az összes fertőzött növény azonnali megsemmisítését, a környékbeli gazdanövények kivágását, több kilométeres pufferzónák kijelölését, valamint a faiskolai kereskedelem szigorú korlátozását jelentette. Csak néhány kiemelt, történelmi jelentőségű fát kíméltek meg, amelyeket sűrű dróthálóval védtek a rovarok kirepülése ellen. A drasztikus lépések eredményesnek bizonyultak, hiszen a kártevőt sikerült visszaszorítani, 2020 óta pedig nem jelentettek újabb fertőzési gócot az eddig érintetlen területekről.
Néhány évvel később, 2007-ben egy még veszedelmesebb faj, a világ száz legkárosabb inváziós faja között számon tartott ázsiai lombfacincér is felbukkant Milánó környékén. Ez a rovar szinte minden lombos fafajt képes elpusztítani. Mivel a lárvák a fák belsejében fejlődnek, a vegyszeres védekezés teljesen hatástalannak bizonyult ellenük. A hatóságoknak ezért még a korábbinál is szigorúbb intézkedéseket kellett bevezetniük, és speciálisan kiképzett keresőkutyákat, valamint ipari famászókat vetettek be a fertőzött fák felkutatására. Ahol igazolták a kártevő jelenlétét, ott több száz méteres sugarú körben minden potenciális gazdanövényt kivágtak, gyökerestül kiástak, a faanyagot pedig zárt rendszerben elégették.
A gyors beavatkozásnak köszönhetően a fertőzés nem érte el a természetes erdőket. Mivel a behurcolás leginkább raklapokhoz, kőfaragó- és kertészeti tevékenységekhez kötődött, a gócok a településeken belül maradtak. Ennek ellenére három tartományban több mint 5800 fát kellett megsemmisíteni. Évszázados fasorok és parkok tűntek el napok alatt, ami jelentős lakossági felháborodást váltott ki, miközben a kártalanítás és a védekezés költségei hatalmasra nőttek. Bár az országos szintű, teljes kiirtást a milánói térségben nem sikerült elérni – itt a populáció kordában tartása maradt a cél –, a katasztrófát elkerülték, Veneto régióban pedig nyolc év alatt maradéktalanul felszámolták a kártevőt.
Az olaszországi tapasztalatok egész Európa számára kulcsfontosságú tanulsággal szolgáltak. Amikor a kártevők a következő években Hollandiában, Németországban, Svájcban és az Egyesült Királyságban is felbukkantak – jellemzően kezeletlen fa csomagolóanyagokkal vagy faiskolai szállítmányokkal –, a hatóságok a bevált olasz módszereket alkalmazva azonnal elfojtották a fertőzéseket, megakadályozva a rovarok tartós megtelepedését.
Az esetek rávilágítanak a folyamatos ellenőrzés és a lakossági tájékoztatás elengedhetetlenségére. Különösen nagy kockázatot jelent a "zsebimport", vagyis amikor a turisták növény-egészségügyi ellenőrzés nélkül hoznak be magukkal egzotikus növényeket vagy növényi részeket. Akár egyetlen, külföldről felelőtlenül behozott fertőzött hajtás is elegendő ahhoz, hogy beláthatatlan és visszafordíthatatlan károkat okozzon a hazai ökoszisztémában.