Beindultak a magyar gazdák? Úgy veszik ezt a gépet, mint a cukrot

Beindultak a magyar gazdák? Úgy veszik ezt a gépet, mint a cukrot

Agro Napló
A 2023 és 2025 közötti mélyrepülést követően idén fellendülésnek indult a hazai mezőgazdasági géppiac, a 70-100 lóerős traktorok értékesítése például megduplázódott az első félévben a tavalyi év azonos időszakához képest. Harsányi Zsolt, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint a növekedést elsősorban az állami pályázatok hajtják, de a klímaváltozás és a munkaerőhiány is egyre inkább rákényszeríti a gazdákat a technológiaváltásra, valamint a precíziós és víztakarékos megoldások alkalmazására - olvasható az Agrárszektor oldalán.

A magyar mezőgéppiac a korábbi évek nehézségei után mára kettészakadt. Míg a tőkeerős, stabil finanszírozású gazdaságok ismét beruháznak, a gyengébb jövedelmezőségű üzemek gépparkja tovább öregszik. A jelenlegi óvatos élénkülést elsősorban a kertészeti és az állattartó telepek korszerűsítését célzó pályázatok indították be. Sok esetben azonban már nem a kedvező gazdasági környezet, hanem a kényszer vezérli a vásárlást, hiszen a régi gépek magas javítási költségei és üzembiztonsági kockázatai miatt a cserét nem lehet tovább halogatni. A nagygépek iránt egyelőre visszafogottabb a kereslet, a termelők inkább a kisebb értékű, gyorsabban megtérülő beruházásokat részesítik előnyben.

A gépbeszerzések során jelentősen átalakultak a gazdák prioritásai. A puszta motorteljesítmény helyett ma már a költségcsökkentés, a munkaerő kiváltása, az üzembiztonság és a gyorsaság jelentik a legfőbb szempontokat. Az egyre szűkülő időablakok miatt a cél az, hogy kevesebb géppel és emberrel, kevesebb munkamenetben lehessen elvégezni ugyanazt a feladatot. Bár a precíziós technológiák - mint az automata kormányzás vagy a differenciált kijuttatás - iránt nagy a nyitottság, a szántóföldi növénytermesztés jelenlegi, szerényebb jövedelmezősége miatt a termelők alaposabban mérlegelik, mekkora megtakarítást hoz egy-egy új eszköz. Ezzel párhuzamosan kiemelten fontossá vált a gyors és megbízható szervizháttér is.

Az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerint a gazdasági környezet szempontjából meghatározó tényező az árfolyam, ám a forint erősödése nem eredményez azonnali árcsökkenést a piacon. A gazdálkodók uniós támogatásai és terménybevételei nagyrészt euróhoz kötöttek, így az erős hazai valuta fajlagosan kevesebb bevételt jelent számukra. Emellett a forgalmazóknál még jelentős mennyiségű, korábban drágább euróért beszerzett gépkészlet halmozódott fel, amelynek értékesítését a jelenlegi árfolyam szintén nehezíti.

Harsányi Zsolt beszélt arról is, hogy a gépberuházásokat a klímaváltozás, különösen az Alföld fokozódó kiszáradása is drasztikusan átalakítja. Öntözés nélkül a hagyományos, korábban jól jövedelmező árukukorica-termesztés az ország bizonyos részein egyre fenntarthatatlanabbá válik. A túlélés záloga a technológiaváltás, amely a kalászosok felé fordulást, a víztakarékos gazdálkodást és a talajbolygatás minimalizálását jelenti. Ennek megfelelően megnőtt a kereslet a regeneratív mezőgazdaság eszközei, így a sekélykultivátorok, sávművelők, direktvető gépek és a központi abroncsnyomás-szabályozóval szerelt berendezések iránt. Ezzel párhuzamosan a hagyományos, forgatásos talajművelő eszközök egy része feleslegessé válik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?