Kiderült az igazság az itthon kapható élelmiszerekről: ezt nem sokan hitték

Agro Napló2026. június 30. 12:44

Miközben az európai gazdák a növényvédő szerek szűkülő köre miatt aggódnak, az Európai Bizottság szerint folyamatos az új, biztonságosabb hatóanyagok engedélyezése. Egy brüsszeli háttérbeszélgetésen a szakértők rámutattak, hogy az élelmiszerekben található szermaradékok aránya globálisan is jóval a határértékek alatt marad. Emellett hangsúlyozták, hogy az EU-Mercosur-megállapodás a vámok eltörlésével jelentős előnyöket hoz az európai termelőknek, míg Ukrajna uniós integrációja és piacra lépése csak az európai mezőgazdasági előírások teljes körű átvétele után, egy hosszú folyamat végén valósulhat meg.

Az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG AGRI) által szervezett találkozón elhangzott, hogy az uniós növényvédelmi szabályozás kiemelt célja az emberi egészség és a környezet védelme. Az engedélyezési eljárások a jogszabályok szerint két-három évig tartanak, a gyakorlatban azonban komoly csúszások tapasztalhatók, így egy-egy jóváhagyás akár egy évtizedig is elhúzódhat. Az Egészségügyi és Élelmezésbiztonsági Főigazgatóság (DG SANTE) munkatársai elismerték, hogy a késedelmek egyre nagyobb kihívást jelentenek - írja az Agrárszektor.

A növényvédőszer-maradékok kapcsán az Európai Unió egységes és szigorú maximális maradékanyag-határértékeket (MRL) alkalmaz a fogyasztók, különösen a sérülékenyebb csoportok védelmében. Az élelmiszer-biztonsági mutatók kedvezőek, egy idei átfogó kutatás szerint ugyanis a vizsgált élelmiszerek 98,2 százalékában a szermaradék a megengedett határértéken belül maradt, a minták több mint felében pedig egyáltalán nem volt kimutatható. A szakemberek vizsgálják az úgynevezett koktélhatást is, azaz azt a jelenséget, amikor a külön-külön határérték alatti szermaradékok együttesen fejtenek ki egészségkárosító hatást.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) franciaországi vizsgálatai eddig nem mutattak ki ilyen negatív hatást az élelmiszerekben, de a jövő évtől kezdve szélesebb körben is bevezetnek erre vonatkozó teszteket. A gazdatüntetéseket kiváltó EU-Mercosur kereskedelmi megállapodással kapcsolatban a Bizottság képviselői az egyezmény előnyeit hangsúlyozták. A megállapodás eltörli az európai agrártermékeket terhelő, esetenként rendkürül magas vámokat, és védelmet biztosít mintegy háromszázötven hagyományos, földrajzi árujelzővel védett uniós élelmiszernek.

A dél-amerikai országokból származó termékek, köztük a marha- és baromfihús, valamint a cukor, csak fokozatosan, egy ötéves átmeneti időszak alatt és korlátozott kvóták mentén juthatnak be a belső piacra. Alapvető feltétel, hogy az importált áruknak maradéktalanul meg kell felelniük az európai élelmiszer-biztonsági előírásoknak. A Bizottság félévente jelentést készít a megállapodás hatásairól az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek, és azonnal közbelép, ha szabálytalanságot észlel, ahogyan az a brazil húsimport engedélyének közelmúltbeli felfüggesztésekor is történt.

A felülvizsgált uniós-ukrán kereskedelmi egyezmény értelmében Ukrajnának fokozatosan kell alkalmazkodnia a szigorú európai előírásokhoz, ami az ottani, többségében kis méretű gazdaságok számára hatalmas kihívást jelent majd. A szakértők szerint a teljes integráció még hosszú éveket vesz igénybe, hiszen a csatlakozási tárgyalások érdemi, strukturális kérdéseket érintő szakasza még csak most kezdődik.

Címkék:
megállapodás, uniós, gazdák, európa, ukrajna, európai unió, szakértők, mezőgazdasági,