A fülesbaglyok a gazdákkal vannak

Agro Napló2023. február 20. 08:41

Csaknem 10 ezer erdei fülesbagoly telelt Magyarországon a Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) január végén indított országos felmérésének összesítése szerint.

Az Magyar Madártani és Természetvédelmi Intézet (MME) hétfői közleménye szerint az idén is a lakosság és a média segítségét kérték a Magyarországon telelő erdeifülesbagoly-csapatok országos felméréséhez.

A most elkészült összesítés alapján az összefogás ismét sikeres volt, a beérkező adatokból kiderült, hogy a számolás idején hazánk legalább 550 településén, 957 helyszínen 9 975 erdei fülesbagoly telelt – értesült a közleményből az Agro Napló.

A felmérésben a lakosság mellett az MME Ragadozómadár-védelmi Szakosztálya, helyi csoportjai, munkatársai és önkéntesei, a nemzetipark-igazgatóságok természetvédelmi őrszolgálata, más civil szervezet, óvodák és iskolák, összesen 386 felmérő vett részt. Ennek köszönhetően Magyarország összes vármegyéjéből és a fővárosból is érkeztek megfigyelési adatok.

Az évről évre bővülő adatsorokból sok következtetés vonható le. Az idei kapcsán az egyik legsokatmondóbb, a hazai agrárgazdaságot érintő egyik ilyen információcsoport a baglyok által elpusztított kisrágcsálók nagy száma. A Magyarországon tartózkodó 9 975 bagoly minimum 2 493 750 mezőgazdasági kárt is okozó rágcsálót pusztít el a 2022/2023-as telelési időszakban. Ennyi mezei pocok méretű zsákmányállat össztömege (25 grammos egyedenkénti átlag testtömeggel számolva) több mint 62 tonna.

Ezek a számok is igazolják a baglyok védelmének fontosságát – áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Címkék:
felmérés, mezőgazdasági kár, adatok, rágcsáló, erdei fülesbagoly, magyar madártani és természetvédelmi intézet (mme), ragadozómadár-védelmi szakosztály,