Érdemes figyelni a kiskérődző állatjóléti támogatásnál

Agro Napló2022. május 9. 11:34

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kiskérődző állatjóléti támogatás” (VP3-14.1.3 – 22 kódszámú) felhívás dokumentációja.

A módosulás a pályázati felhívás alábbi pontját érinti

A felhívás 3.4.1.1. V. Ektoparaziták (külső élősködök), valamint legyek, szúnyogok, nyüvek elleni védekezés 2. pontja az alábbiak szerint módosult, a kecskékre vonatkozó rész beépítésével:

„Külső paraziták ellen kezelni kell az állományt, mely kezelést juhok esetében a nyírást követő két hónapon belül, kecskék esetében az adott év május 31-ig kell megtenni.”

A fenti módosítás a pályázati felhívás 1. számú mellékletben, azaz a kötelezettségek részletes ismertetése mellékletben, a 4. számú melléklet szerinti jogkövetkezményekben, a 8. számú melléklet szerinti állatjóléti előírások nyilvántartási naplóban, valamint a támogatói okiratban is átvezetésre került – értesült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közleményéből az Agro Napló.

A módosulásról szóló közlemény itt, a pályázati felhívás és a támogatói okirat itt érhető el, a felhívás mellékleteit pedig a „Segédletek” fül alatt tudják letölteni. A támogatás kapcsán korábban megjelent, további információkat tartalmazó cikket itt lehet elérni.

A támogatási kérelmek kapcsán további információ a Magyar Államkincstár honlapján, vagy az ugyfelszolgalat@mvh.allamkincstar.gov.hu e-mail címen érhető el.

 

(Forrás: NAK)

Címkék:
állattenyésztés, pályázat, támogatás, nemzeti agrárgazdasági kamara (nak), védekezés, állattartás, állatjóléti támogatás, kecske, juh, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági támogatás, haszonállat, kiskérődző, dokumentáció,