Újabb jelentős beruházás kezdődik a Nestlé büki állateledelgyárában

Agro Napló2021. november 10. 11:50

Az egy éve bejelentett 50 milliárdos fejlesztés után ismét nagyszabású beruházásba kezd büki gyártóbázisán a Nestlé Hungária Kft., 35 milliárd forintból a legmodernebb technológiákkal bővítik az üzemet, 120 új munkahelyet hozva létre és 50 ezer tonnával megtoldva az éves termelési kapacitást – közölte honlapján a legnagyobb svájci befejtetőként és munkáltatóként hazánkban három évtizede jelenlévő társaság, hozzá téve: a mostani beruházás tovább erősíti a Vas megyei település, valamint a térség magyar nemzetgazdaságban betöltött pozícióját.

A november elején közzétett tájékoztatás emlékeztet: négy évvel ezelőtt 20 milliárd forintos beruházással teremtett világviszonylatban is egyedülálló, innovatív robottechnológiával felszerelt, teljesen automatizált termelőkapacitást Bükön a Nestlé Hungária. A cég 2020 őszén jelentett be egy újabb, 50 milliárdos beruházást, amivel megszilárdítja vezető szerepét a magyarországi élelmiszeripari befektetők között. A Nestlé történetében kiemelt jelentőséggel bíró kezdeményezés egyben az elmúlt évtized egyik legnagyobb élelmiszeripari és feldolgozóipari beruházásának számít.

Rámutatnak, miközben a tavalyi projekt kivitelezése változatlanul, az eredeti terveknek megfelelően zajlik, a vállalat újabb fejlesztésbe kezd: a most induló, 35 milliárd forintos bővítési szakasszal újabb 50 robot áll munkába. Így a prémium macskaeledel termelési üzem kapacitása éves szinten további 50 ezer tonna előállítására lesz képes, várhatóan 2022 negyedik negyedévétől.

„A 120 új munkahelyet teremtő bővítés hatására a mostani 70 helyett naponta több mint 90 kamionnyi állateledelt tudunk majd útnak indítani 2022 őszétől a világ 50 országába. A beszállított alapanyagoknak több mint 50 százalékát már most a magyar beszállítóktól érkezett alapanyag teszi ki, és az új beruházásnak köszönhetően ez a volumen még tovább nőhet.” – közölte Noszek Péter, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója.

Akárcsak a múlt évben elkezdett fejlesztési ütemben, a mostaniban is az innováción, valamint a környezetbarát megoldások alkalmazásán van a hangsúly. A Nestlé globális célkitűzéseivel összhangban a gyárban 2017 óta megújuló források biztosítják a villamos energiát, az ipari hulladékot pedig anyagában történő újrahasznosítással vagy hőenergia termeléssel ártalmatlanítják. Különböző hulladék-hő újrafelhasználási projekteknek köszönhetően az év folyamán összesen kb. 120 családi ház éves gázfelhasználásának megfelelő gázmennyiséget takarítanak meg és így csökken az üzem széndioxid-kibocsátása is.

Noszek Péter szerint a mostani fejlesztési ütemmel tovább erősödik a büki gyáregység pozíciója a Nestlé Purina regionális állateledel-gyártásában, miközben a környező beszállítók és a térség egésze is profitál belőle.

Szintén a hazai élelmiszertermelők piaci biztonságát, az élelmiszeripar tavalyi és idei jó teljesítményét, valamint a térségben megtermelt alapanyagok feldolgozásának jelentőségét emelte ki az új beruházás bejelentésén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is.

A tárcavezető hangsúlyozta: Nyugat-Magyarország egyik meghatározó exportőrének új fejlesztése – a kormány gazdaságpolitikai törekvéseivel és iparfejlesztési stratégiai céljaival összhangban – tovább javítja a magyar gazdaság regionális versenyképességét.

A most bejelentett fejlesztéssel a Nestlé összes magyarországi beruházása mintegy 185 milliárd forint tesz ki, miközben a cégnek jelentős a hozzájárulása Magyarország külkereskedelmi mérlegéhez: a termelésének 85 százalékát a külpiacokon értékesítő Nestlé Purina ugyanis több mint 450 milliárd forint értékben exportált állateledelt Bükről az elmúlt tíz évben.

A Nestlé Hungária három magyarországi regionális termelési központja (Bük mellett Diósgyőr és Szerencs) révén ötször akkora mennyiséget exportál, mint amekkorát behoz az országba.

A miniszter közölte azt is, hogy a Nestlé 725 millió forint értékében szakképzési programot indít, amelyhez a kormány 360 milliós képzési támogatást biztosít – tartalmazza az összegzés.

Szijjártó Péter mindehhez még azt is hozzátette: a járvány újra fellángolt Európában, és ez rámutatott arra – tudósított az MTI -, hogy "minél többen döntenek az oltás felvétele mellett, annál kisebb nehézségekkel kell majd szembe néznünk".

A miniszter szólt arról is, hogy a magyar élelmiszeripar termelési értéke tavaly 7 százalékkal, az idei év első nyolc hónapjában pedig 12 százalékkal nőtt, s az ágazatban 143 ezren dolgoznak.

Továbbá aláhúzta, hogy a svájci-magyar kereskedelmi forgalom volumene 2021 első nyolc hónapjában 8 százalékkal emelkedett, meghaladva az 1,2 milliárd eurót, és a svájci vállalatok jelentik a 11. legnagyobb beruházói közösséget hazánkban. Ez szerinte részben a "problémamentes politikai kapcsolatoknak" köszönhető.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, beruházás, takarmányozás, állattartás, haszonállat, nestlé hungária kft., állateledel,