Több mint 11,5 milliárd forintot kaptak a gazdák az állattartó telepek korszerűsítésére Veszprém megyében

Agro Napló2021. július 7. 10:42

Országosan eddig 260 milliárd forintra lehetett pályázni, a felhívást július 14-től újra megnyitják – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn Veszprémben azt megelőzően, hogy átadta a támogatói okiratokat 27 nyertes pályázónak.

Fotó: AM

A miniszter elmondta, hogy állattartásra szolgáló épületek kialakítására és korszerűsítésére, továbbá gépbeszerzésre is lehetett pályázni. Az agrárminiszter elmondta, az idei évtől a kormány a korábbi évek 17,5 százalékos támogatása helyett 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé, így 4265 milliárd forintot fordítanak a magyar vidék, a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, a MAGOSZ megyei elnöke nagy jelentőségűnek nevezte ezt a lépést.

A miniszter közölte: megnyílt az állattartó telepek kisebb léptékű fejlesztéseire szánt 30 milliárd forintos keretösszegű, az állattartó telepek megújításának támogatását célzó pályázat is, a kérelmek benyújtására július 22-ig van lehetőség.

Június első felében jelent meg az élelmiszer-előállításhoz kapcsolódóan egy 50 milliárd forintos keretösszegű és egy 200 milliárd forintos keretösszegű pályázat az élelmiszeripari fejlesztések támogatására.

Júniusban hirdették meg a mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatását célzó pályázatot is, amelynek keretösszege 100 milliárd forint, a támogatási kérelmek benyújtására július 26-tól lesz lehetőség.

Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy az állatvédelem kapcsán a haszonállatokra is kell gondolni, nem csupán a házi kedvencekre.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, pályázat, beruházás, fejlesztés, támogatás, állattartás, állattartó telepek, átk-pályázat, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági támogatás, haszonállat, veszprém megye,