Megjelent a külterületi helyi közutak fejlesztését támogató felhívás

Agro Napló2021. június 1. 14:41

Május végén megjelent „Külterületi helyi közutak fejlesztése” című felhívás, amelynek keretében a vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be támogatási kérelmet – közölte az agrárminiszter, hozzáfűzve: a felhívás keretösszege 50 milliárd forint, és az érintettek 95 százalékos támogatási intenzitás mellett, maximum 300 millió forintra pályázhatnak.

Nagy István  felhívta a figyelmet arra, hogy a konstrukció lehetőséget biztosít önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi, helyrajzi számmal ellátott, már meglévő földutak stabilizálására, szilárd burkolatának kialakítására, valamint a szilárd burkolattal rendelkező helyi közutak felújítására, korszerűsítésére. Támogathatók továbbá közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztések, így forgalomtechnikai eszközök beszerzése és kerékpáros, illetve gyalogátkelőhelyek kialakítása is – tette még hozzá a tárcavezető.

Hangsúlyozta: a támogatási kérelmek benyújtására az elektronikus kérelembenyújtási felületen lesz lehetőség. A jelenlegi tervek szerint az első benyújtási szakasz ez év június 30-tól július 13-áig tart. A felhívás részletei pedig a www.palyazat.gov.hu weboldalon ismerhetők meg.

Címkék:
pályázat, támogatás, vidékfejlesztés, mezőgazdasági pályázatok, agrárminisztérium, mezőgazdasági támogatás, önkormányzat, külterületi utak javítása, útjavítás,