Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

Agro Napló2021. május 19. 12:56

A kedvező járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zárt tartására vonatkozó előírást, az enyhítő intézkedés részleges, hiszen az állatok zártan etetése és itatása továbbra is kötelező marad – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság felhívja a figyelmet: fontos, hogy az állattartók a jövőben is betartsák a járványvédelmi minimumfeltételeket, mert csak ezzel a felelős magatartással minimalizálható annak kockázata, hogy a madárinfluenza újból megjelenjen hazánkban.

Az országos főállatorvos ez év május 14-én megjelent határozatával visszavonta a baromfik kötelező zártan tartására vonatkozó országos előírást. A könnyítést a járványhelyzet kedvező alakulása indokolja, ugyanis a Nébih laboratóriuma április 13-dika óta nem mutatott ki újabb madárinfluenza-fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban.

Az enyhítés mellett a járványvédelmi minimumfeltételeket továbbra is teljesíteniük kell a gazdáknak, továbbá ezután is érvényesek a zártan etetést és itatást előíró rendelkezések, valamint a takarmányt is zárt helyen kell tárolni.

A madárinfluenza betegséggel kapcsolatos további tudnivalókról a Nébih tematikus oldalán tájékozódhatnak az érintettek – olvasható a közleményben.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), állattartás, baromfi, állategészségügy, madárinfluenza, haszonállat, zárt tartás,