Elérhetők február közepétől a Magyar Falu Program első pályázatai

Agro Napló2021. február 15. 12:19

Február 15-e tíz órától megjelennek a Magyar Falu Program első pályázati kiírásai az önkormányzati ingatlanok fejlesztésére és a közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Naszályon.

Gyopáros Alpár elmondta, ingatlanok fejlesztésére 20 milliárd, közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra egymilliárd forintos a pályázati keretösszeg.

Támogatás igényelhető faluházak fejlesztésére, szolgálati lakások felújítására és kialakítására, orvosi rendelők fejlesztésére, óvodaépületek korszerűsítésére, illetve építésére, továbbá közösségi intézmények építésére és felújítására.

A kormánybiztos hozzátette – foglalta össze az MTI a helyszínről –, a pályázati kiírás egymilliárd forintos keretösszegben nyújt támogatást közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a közösségi terek működését támogató, programok szervezéséhez kapcsolódó eszközbeszerzésre.

A pályázatok benyújtására szolgáló elektronikus felület április 16-án nyílik meg, ettől az időponttól 30 napig lehet pályázni. Az eredményhirdetésre hatvan napon belül sor kerül, és várhatóan június végére, július elejére a támogató okirat aláírása után a nyertesek számlájára kerülhetnek az összegek – ismertette Gyopáros Alpár.

A kormánybiztos elmondta, néhány hetes különbségekkel további három csoportban kerül sor a Magyar falu programhoz kötődő pályázatok kiírására. Az intézkedéssorozat célja az ötezer fő alatti települések népességcsökkenésének megállítása. A kormány évről-évre nagyobb összeggel támogatja a programot, a három év összesített költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

Czunyiné Bertalan Judit, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, a támogatások tisztán hazai forrásból valósulnak meg. Az eljárásrend gyors, rugalmas, a letisztult felület megkönnyíti a kistelepülések pályázatának benyújtását és gyors eredményekhez vezet – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Címkék:
pályázat, támogatás, vidékfejlesztés, mezőgazdasági pályázatok, mezőgazdasági támogatás, magyar falu program, önkormányzat,