Mérséklődtek az uniós bárányárak

Agro Napló2021. február 4. 21:26

Az Európai Unióban ez év harmadik hétében mind a nehéz bárányok ára, mind pedig a könnyű bárányárak kis mértékben csökkentek – tette közzé honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Európai Bizottság (EB) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság (DG Agri) ágazati árfigyelő rendszere alapján.

A nehéz bárány átlagára az EU-ban az idei január 24-vel végződő harmadik héten száz kilogrammonként 634,5 euró – mintegy 210-225 ezer forint –, míg a könnyű bárány átlagára pedig mázsánként 585,5 euró – azaz mintegy 205-220 ezer forint – volt.

A nehéz bárány ára 0,4 százalékkal, a könnyű bárányár pedig 0,6 százalékkal mérséklődött az egy héttel korábban rögzített értékhez képest (a 2. heti árak: nehéz bárány 637,1euró/100 kg könnyű bárány 591,3 euró/100 kg volt).

Az idei év 3. heti nehéz bárány árai 2,2 százalékkal magasabbak, a könnyű bárányárak pedig 4,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy hónappal korábban rögzítettekhez viszonyítva.

A 2020-as év hasonló időszakában rögzített értéket a nehéz bárány árak 12,5 százalékkal, a könnyű bárány árak pedig 2,7 százalékkal haladták meg – tartalmazza azósszefogalaló.

A 3. hétre a nehéz bárány árak Portugáliában 2,1 %-kal, Írországban 0,8 %-kal emelkedtek, Romániában jelentősen, 11,3 %-kal, míg Szlovéniában 9,7 %-kal, Horvátországban 2,6 %-kal Franciaországban 1,0 %-kal, Spanyolországban pedig 0,2 %-kal mérséklődtek az árak. Olaszországban és Hollandiában nem volt változás az árak tekintetében az előző héthez viszonyítva.

 

ES

FR

 HR

IE

IT

NL

 PT

RO

SI

Változás előző hét

-0,2%

-1,0%

 -2,6%

+0,8%

0,0%

0,0%

 +2,1%

-11,3%

-9,7%

Változás 1 hónap

-0,3%

-1,4%

 +3,2%

+10,9%

+0,2%

-0,8%

 +2,7%

-1,2%

-5,4%

Változás 1 év

+2,8%

+10,3%

-2,1%

+21,6%

-5,1%

+24,5%

 +9,5%

+22,2%

+4,8%

A könnyű bárány árak tekintetében az elmúlt héten Szlovéniában jelentős mértékű, 11,5 %-os emelkedés volt, Horvátországban 7,0 %-os, Portugáliában 2,3 %-os, Görögországban 1 %-os, Bulgáriában 0,4 %-os, Spanyolországban és Olaszországban pedig 0,3 %-os, mérséklődés volt tapasztalható.

 

BG

EL

ES

HR

IT

PT

SI

Változás előző hét

-0,4%

 

-1,0%

-0,3%

-7,0%

-0,3%

-2,3%

+11,5%

Változás 1 hónap

-4,6%

 

-6,1%

-0,2%

-1,1%

-12,2%

-6,9%

+2,6%

Változás 1 év

+4,7%

 

+10,3%

+0,1%

-5,6%

+1,7%

+8,0%

+10,0%

Ország-összehasonlítás, forrás: Európai Bizottság – DG Agri
Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, állattartás, juhtenyésztés, haszonállat, bárány,