Bács-Kiskun megyében is megjelent a madárinfluenza

Agro Napló2021. január 18. 09:28

Újabb területen, Bács-Kiskun megyében is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság az Agro Naplóval.

A tájékoztatás szerint az érintett kerekegyházi nagy létszámú tojótyúkállomány felszámolása már folyamatban van és a hatóság a további ilyenkor szükséges intézkedéseket is elrendelte. A kereskedelmet érintő információk folyamatosan frissülnek a Nébih oldalán – hívta fel a hatóság az érintettek figyelmét.

Egy kerekegyházi nagy létszámú tojótyúktartó gazdaságban a tojástermelés nagyarányú csökkenése és a lágy héjú tojások számának drasztikus emelkedése miatt felmerült a madárinfluenza betegség gyanúja. A hatóság intézkedett a mintavételről, amelyek alapján január közepére a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.

Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul elrendelték az érintett állomány, összesen több mint 101 ezer tojótyúk leölését. A gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védő- és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet is, ahol további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a szállítási korlátozások.

Az újabb kitörésről az országos főállatorvos a partnerországokat soron kívül tájékoztatta. A nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih oldalán tájékozódhatnak az érintettek.

A hatósági szakérték emlékeztetnek: a vonuló vadmadarak miatt a betegség továbbra is fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. A Nébih ezúton is felhívja minden állattartó figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára. Az előírásokról, tudnivalókról szintén a hivatal tematikus oldalán olvashatnak részletesen az állattartók – olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleményében.

Címkék:
állattenyésztés, mezőgazdaság, nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (nébih), állattartás, baromfi, állategészségügy, madárinfluenza, haszonállat, bács-kiskun,