Megnyílt a legkisebb gazdálkodókat segítő vidékfejlesztési pályázat

Agro Napló2020. november 16. 11:42

Az Agrárminisztérium (AM) a legkisebb mezőgazdasági termelők számára, tevékenységük támogatása és lehetőségeik bővítése érdekében a Vidékfejlesztési Program (VP) keretében 15 ezer eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű átalány támogatást biztosít termelő tevékenységük fejlesztésére – közölte lapunkkal a szaktárca.

A tájékoztatás szerint a 2,5 milliárd forint keretösszeggel megjelent - Mezőgazdasági kisüzemek támogatása felhívás keretében - támogatási kérelmet olyan őstermelők, mikro-vállalkozásnak és mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók vagy szociális szövetkezetek nyújthatnak be, akiknek vagy amelyeknek életvitelszerű tartózkodási helye, utóbbiak esetén székhelye, már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségekben (10 ezer fő alatti települések, tanyás térségekben pedig a 10 ezer fő feletti települések külterületei is) volt.

A támogatás igényelhető eszközvásárlásra, gépbeszerzésre, ültevénytelepítésre, állatvásárlás vagy éppen kézműves élelmiszerelőállító tevékenységükhöz kapcsolódó üzemfejlesztésre. A projektek megvalósítására kizárólag vidéki térségekben van lehetőség, azonban a megvalósítási hely eltérhet például a székhelytől, de nem lehet vidéki térségen kívüli terület.

Fontos feltétel – hogy a Vidékfejlesztési Programban rögzítetteknek megfelelően - a támogatást igénylőnek igazolnia kell, hogy a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 3000 euró STÉ (Standard Termelési Érték), de legfeljebb 6000 euró STÉ értékű termelési potenciállal (üzemmérettel) kizárólagosan rendelkezett, vagy ezzel megegyező nettó árbevételt ért el mezőgazdasági termelésből vagy mezőgazdasági termelésből és termékfeldolgozásból. Néhány példával illusztrálva, 3000 eurónyi STÉ a gyakorlatban hozzávetőlegesen 2 hektár gyümölcsültetvényt, 1000 négyzetméteren zajló szamócatermesztést vagy mintegy 50 kecske tartását jelenti. Az STÉ számításához használható kalkulátor ide kattintva érhető el.

A támogatást igénylőnek az üzleti tervében vállalnia kell, hogy legkésőbb a Támogatói Okirat hatálybalépésétől számított 4. év végére a mezőgazdasági termelő tevékenységből származó üzemmérete meghaladja a 6000 euró STÉ üzemnagyságot, vagy a mezőgazdasági termelésből és feldolgozási tevékenységből származó értékesítés nettó árbevétele meghaladja a 6000 eurót.

A támogatás 15 ezer eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott egyösszegű átalány támogatás, amelyet két részletben folyósítanak. A támogatási kérelem egyben kifizetési kérelemnek is minősül majd, így nem szükséges külön kifizetési kérelem benyújtása, hanem a támogatói okirat után a kifizető ügynökség automatikusan utalja a támogatási összeg 75 százalékát. A fennmaradó összeg 25 százalékát pedig az üzleti tervben vállalt kötelezettségek teljesítése esetén benyújtott kifizetési kérelemkor.

A kötelező képzésen való részvételt a záró kifizetési kérelem benyújtásáig teljesíteni kell, amely a kedvezményezett számára térítésmentes. A felhívásra beérkező támogatási kérelmeket egyszerűsített kiválasztási eljárásrend alapján bírálják el. Előnyben részesülnek azon projektek, amelyeknél például cél a magasabb élőmunka igényű termékszerkezet kialakítása, vagy a megvalósítási hely valamely elmaradottabb, hátrányos helyzetű térségben helyezkedik el.

A támogatási kérelmek benyújtására ez év november 6-ától szakaszosan - azaz hét darab két hetes benyújtási időszakban - előreláthatólag 2021. december 17-ig lesz lehetőség. A benyújtásra nyitva álló első szakasz 2020. november 20-áig tart, azonban a támogatási kérelmek benyújtására előreláthatólag a 2021-ben is lehetőségük lesz a támogatást igénylőknek. A részleteket tartalmazó pályázati felhívás és annak mellékletei a www.palyazat.gov.hu oldalon érhetők el. A támogatási kérelmet kizárólag ügyfél-azonosítóval rendelkező támogatást igénylő nyújthat be a Magyar Államkincstár www.mvh.gov.hu elektronikus felületén – tartalmazza az ismertető.

Címkék:
vidékfejlesztési program, eu-s pályázat, pályázat, mezőgazdasági kisüzem, fejlesztés, támogatás, mezőgazdasági pályázatok, agrárminisztérium, mezőgazdasági támogatás,